Hirdetés

Nyolcmagos Mali GPU a láthatáron

Az ARM jelenlegi legerősebb megoldása, a négymagos Mali 400 grafikus gyorsító már a Galaxy S III fedélzetén is bizonyítja, hogy felveszi a versenyt az NVIDIA és az Imagination Technologies megoldásaival is, az év végén érkező négymagos T604 és nyolcmagos T658 pedig erre a teljes OpenCL 1.1 támogatásával is rátesz még egy lapáttal. A brit gyártó azonban igyekszik még magasabbra tenni a lécet és, nemrég három új grafikus egységet mutatott be, melyek közül a T624 négy, a T628 és T678 pedig nyolc magot tartalmaz. A trió legfontosabb újítása, hogy ugyanakkora lapkán és ugyanakkora fogyasztás mellett 50 százalékkal nagyobb számítási teljesítménnyel bírnak, mely révén 4K és 8K videóanyagok kezelésére, és másodpercenként 60 képkocka megjelenítésére is lehetőséget teremtenek. A kifejezetten táblagépekbe szánt T678 magonként dupla mennyiségű aritmetikai és logikai egységet (ALU) tartalmaz, vagyis a nyers számítási teljesítménye a T624 négyszerese.

A jövő Mali gyorsítóinak másik fontos újítása az ASTC (Adaptive Scalable Texture Compression – adaptív és skálázható textúra tömörítés), mely a szilíciumlapkák mindössze 2 százalékát foglalja el, ám a brit gyártó szerint forradalmi változást hozhat a grafikus alkalmazások számára. Az ARM által kidolgozott, és nyílt szabványként az OpenGL szabványt is karban tartó Khronos csoportnak átadott tömörítési eljárás legfontosabb újítása, hogy a magas tömörítési hatásfokú PVRTC, S3TC és ETC2, illetve a nagy dinamikatartományú textúrák tömörítésére használt megoldás helyét is képes átvenni azonos vagy magasabb minőség mellett, vagyis a jövőben a játékfejlesztőknek nem kell majd textúránként eltérő algoritmusokat kiválasztani. A textúrák hatékony tömörítésével nem csak a 3D alkalmazások mérete csökkenthető, de a memória-sávszélesség optimális kihasználásával komplexebb képi világ előállítására is lehetőség nyílik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés