Nyílt levelet írt Steve Jobs a Flash kapcsán

Steve Jobs, az Apple első embere nyílt levelet írt az Adobe számára, mely hat pontban foglalja össze, hogy miért is nem jó a Flash az érintőkijelzős modellek számára. A cégvezető szerint az iPhone OS által támogatott HTML5, CSS és JavaScript szabványokkal ellentétben a Flash teljesen zárt platform, vagyis a fejlődés irányvonalába más cégek nem szólhatnak bele. Azt azonban elismerte, hogy számos internetes oldal valóban csak Flash alapú videókat kínál, azonban arra is rámutatott, hogy egyre több helyen bukkan fel a H.264 formátum és a HTML5 támogatása is, ráadásul a közeljövőben a YouTube is átdolgozásra kerül. A H.264 videoformátum kapcsán Steve Jobs kiemelte, hogy a legtöbb mobil grafikus processzor hardveresen támogatja a megjelenítését, vagyis például az iPhone 10 órás lejátszási idővel kecsegtet, míg a Flash videók szoftveres megoldásai révén az akkumulátor üzemidejét felére csökkenhet. Az új Flash 10.1 ugyan már H.264 formátumú videókkal is megbirkózik, ám azok közül egy régebbi, kevésbé hatékony szabványokat támogatja, melyek hardveres gyorsítása csak részlegesen biztosított.

A Flash alapú játékok hiánya az Apple vezetője szerint nem jelenthet akkora érvágást, hiszen az App Store több mint 50.000 játékot kínál letöltésre, melyek jelentős része teljesen ingyenes és tökéletesen kiaknázza a gravitációs szenzor vagy az érintőkijelző jelenlétét. Steve Jobs szerint tovább rontja a helyzetet, hogy a Flash lejátszók gazdaságtalanul bánnak a memóriával, gyakran lefagynak, de ami ennél fontosabb: számos biztonsági cég statisztikája szerint a vírusok és rosszindulatú kódok igen gyarkan használják ki a lejátszók biztonsági hibáit, mely révén a Flash lejtászók egy újabb rizikófaktort jelentenek az operációs rendszer védelme számára. A Flash alapú menük gyakori megoldása egyébként, hogy az almenük illetve bizonyos képernyőelemek akkor jelennek meg, amikor a felhasználó fölé viszi az egérkurzort, mely érintőkijelzős modellek esetén nem megoldható, vagyis ezek az oldalak még Flash támogatás esetén is használhatatlanok maradnak.

Az Adobe számára a legfájdalmasabb pont talán mégis az volt, hogy az új iPhone SDK kizárólag natív C vagy C++ alkalmazások fejlesztését teszik lehetővé, vagyis az Adobe CS5 iPhone alkalmazás exportálási funkciója lényegében értelmét vesztette. Steve Jobs szerint a döntés hátterében nem egyedül az Adobe, hanem minden, harmadik fél által kínált fejlesztőkészlet elutasítása áll, ugyanis cége azt szeretné, ha a fejlesztők azonnal ki tudnák használni az új operációs rendszer funkcióit, míg speciális keretrendszerek használata esetén erre csak akkor lenne lehetőségük, ha előzőleg a fejlesztőkészletben is implementálásra kerülnének a rendszer új funkciói.

Azóta történt

Hirdetés