Úgy tűnik, hogy a finn gyártó továbbra is a mindenféle fejlesztést nélkülöző „töltelék” modellek piaci bevezetésével kíván felszínen maradni, vagyis a korábbi „csúcsmodellek” technikai specifikációjának lefaragásával egyre olcsóbb szegmensekbe próbálja meg újra és újra piacra dobni ugyanazt a készüléket. Ahogy a lassan két éve bemutatott Nokia 5800 XpressMusic is számos butább változatban köszönt vissza az 5230, 5233, 5235, 5228 és 5530 képében, ugyanúgy az első kapacitív érintőkijelzővel szerelt finn modell, az Xseries X6 is idestova harmadszor kerül bemutatásra. A tavaly augusztusban 32 GB belső memóriával leleplezett modellből idén januárban egy 16 GB-os variáns is bemutatásra került, melyet most egy 8 GB-os változat is követ, ahol az egyetlen újítás az alacsonyabb árcímke. A Symbian^1 alapokon nyugvó jövevény 3,2 hüvelykes, 360x640 képpontos kapacitív érintőkijelzőt, 5 megapixeles autofókuszos kamerát, GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, ingyenes Ovi Maps navigációs szoftvert, 3D sztereó hangszórót, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet és microUSB csatlakozót, tévékimenetet, valamint GSM hálózaton 11,5, 3G hálózaton 6 óra beszélgetést vagy 35 órás zenelejátszást biztosító 1.320 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A 111x51x13,8 milliméteres és 122 grammos X6 8GB hivatalos ára egyelőre nem ismert, de várhatóan nettó 225 eurós, azaz bruttó 79.000 forintos áron kerülhet paicra Spore (EA Games), illetve Asphalt4 és DJ Mix Tour (Gameloft) játékokkal a fedélzetén.
Azóta történt
-
Újabb frissítést kapott a Nokia X6
A Nokia Xseries X6 számára már elérhető a számos téren frissített új firmware.
Hír 13
-
Nokia X3-02: Érintőkijelző és hagyományos gombsor?
Kínában debütálhat az 5 megapixeles kamerával, valamint WLAN és 3G átviteli képességgel is felvértezett Series 40 Touch modell.
Hír 26
Előzmények
-
Nokia X5: QWERTY csúszka S60 3.2 alapokon
Teljes QWERTY gombsorral szerelt csúszkamobillal gazdagodott az Xseries zenei sorozat.
Hír 43
-
Nokia 5228: 5230 GPS és 3G nélkül
Németországban mutatkozott be a finn gyártó legolcsóbb érintőkijelzős okostelefonja, mely az 5230, 5233, 5235 és 5800 motívumaiból építkezik.
Hír 48
-
Nokia X5: Symbian és TD-SCDMA
A China Mobile kínálatában lesz elérhető a Symbian Series 60 alapokon nyugvó Xseries X5.
Hír 8
-
Nokia X6 16GB – hivatalosan is
A finn gyártó hivatalosan is leleplezte a kapacitív érintőkijelzővel szerelt zenemobiljának kevesebb memóriával szerelt kiadását.
Hír 27
Hirdetés
Percről percre
it A jelentések szerint az USA hosszú idő után döntött, és visszavonta a Huawei kapcsán kiadott exportlicencet az Inteltől és a Qualcommtól. Ez mindegyik félnek nagy probléma lehet.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
Kompakt AIO-k Thermalright recept szerint
ph A gyártó pozicionálható kijelzővel szállított üdvöskéjét variálható világítással vagy anélkül egyaránt választhatjuk.
The Witcher 3 REDkit - Megjelenési dátumot kapott a modszerkesztő
gp Nemsokára még egyszerűbb lesz extra tartalmakat gyártani a játékhoz.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Szerkesztett és makrofotók mobillal
- Súlyos adatvédelmi botrányba kerülhet a ChatGPT az EU-ban
- Ghost of Tsushima - Nem kell PSN fiók a PC-s változat sztorijához
- SkyShowtime
- Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- iPhone topik
- EA Sports WRC '23
- 3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
- További aktív témák...