Hirdetés

Nokia 3208c: Érintőkijelző Kínának

Habár a Symbian Touch platform egyre olcsóbb készülékekben is bevezetésre került, a finn óriás továbbra sem hagy fel a Kína számára kissé átalakított Series 40 platform használatával sem, mely ugyan első ránézésre valódi érintőkijelzős megoldásnak tűnik, ám a gyakorlatban csak kézírás felismerésére használható a megjelenítő és a szoftver ezen funkciója. Az alant látható 108x48x13,2 milliméteres és 90 grammos eszköz szintén a kínai írásjelek bevitelének megkönnyítése érdekében kapott csupán 2,4 hüvelykes, 240x320 képpontos kijelzőt, miközben más terén teljesen átlagos telefonnak tűnik, hiszen mindössze EDGE átviteli képességet és 2 megapixeles kamerát kapott. Zenei téren ugyanakkor a finn üdvöske egyáltalán nem tűnik gyengének, hiszen sztereó Bluetooth modult, FM rádiót és szabványos 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozot is kapott, ráadásul az alapcsomagban 1 GB kapacitású microSD kártya és sztereó headset is megtalálható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Nokia Mural az AT&T számára

    Egyszerű vonalvezetésű, színes megvilágítású burkolat alatt megbújó, rejtett külső kijelzővel szerelt kagylóval rukkolt elő a Nokia.

Előzmények

Hirdetés