Bog, Bocha, dr. Kind, Legendd és Oliverda rutinos mozgása a Budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren önbizalmat adott, miközben kisebb feszültséggel a pókerarcom mögött életem első repülőútjára készültem, a Ryanair Budapest-Barcelona járatának szűk, ablak melletti ülésében mindenesetre fészkelődni kezdtem, amikor a motorok felmorajlottak. Pár perccel később aztán már vígan lestem a kivilágított Országházat gépmadártávlatból, majd két óra nyugalom következett 11 kilométerrel Európa felett. A fel- és leszálláson kívül egyébként sincs túl sok dráma – állapítottam meg, miután szakértővé váltam – úgyhogy a Teendők még az életben listáról a repülést ezennel kipipáltam. Földet érés után pillanatok alatt a reptéri buszon találtam magam a csomagrakodók által meggyötört bőröndömmel a kezemben, két megálló múlva pedig már Gran Via de les Corts Catalanes-i szállásunk előtt, és igazából csak itt esett le, hogy na várjunk, Barcelonában vagyok! Szombat estére sok teendő nem maradt, vasárnap pedig korán kezdődött az MWC nulladik napja, úgyhogy mindnyájan eltettük magunkat estére.

A Casa Milà 1910-ben készült el - tervezte: Antoni Gaudí

A nagy gyártók igyekeztek minden fontos sajtóeseményt vasárnapra időzíteni, így kis csapatunk szétszéledt a mediterrán metropolisban. A piros betűs nap számomra mindjárt reggel, az Acer sajtóbemutatójával kezdődött, amelynek helyszínválasztása lehetővé tette, hogy mindjárt két Gaudí építészeti remekkel is megismerkedjek az úton (Casa Milà, Casa Battló), de egyébként sem tudtam betelni a katalán város látványvilágával. Kinddal és Oliverdával ez után a kis tigrisekről szóló ShowStoppers eseményére mentünk, este pedig a Samsung grandiózus bemutatóján gyűltünk ismét egybe, ahonnan méretes külső akkumulátorral távoztunk – kisebb-nagyobb ajándékokkal mindig kedveskednek egy-egy ilyen eseményen.

A Mobile World Congress helyszínének bejárata

Az MWC hétfőn határozottan elkezdődött, és a hűséges, bár hosszú H12-es buszutat követően hatalmas tömeggel nyomultunk be a Fira Gran Via megannyi expóépületébe. A következő napok eseményeit felesleges volna felsorolni, hiszen a beszámolóink azokat remekül lefedik, az újságíró központot mindenesetre érdemes megemlíteni, mivel a legtöbb anyag itt született meg, és a legtöbb koffein is itt jutott a szervezetünkbe. Tulajdonképpen én már az elejétől akartam blogbejegyzést írni, de tényleg, csak valahogy azonban mindig akadt valami más dolgom, és rendre kifutottam az ilyen tartalomra szánt időből, amit rutinosabb MWC-s kollégáim hatékonyabban beosztottak.

A Palau Nacional a lemenő nap megvilágításában

A naplementés távozás ellenére is belefért esténként egy kis kikapcsolódás, mondjuk egy koktélparti a Lenovo standjánál, tapasozás az Alcatel Magyarország munkatársaival, pár sör a környék valamelyik helyén, vagy otthoni akkumulátor- és bendőtöltés, persze ilyenkor is született anyag a Mobilarenára. Az első komolyabb volumenű városnéző túrára egészen csütörtök délutánig, azaz az Mobile World Congress kapuzárásáig várni kellett, ekkor Kind, Legendd, Oliverda, Bog és jómagam felpattantunk a Montjuïc felé tartó tengerparti felvonóra, hogy végre madártávlatból is megtekintsük a katalán fővárost, amely szemkápráztató színekkel szívta magába a lemenő nap utolsó fénysugarait.

A Palau Nacional felől a Font Màgica és Plaça d'Espanya felé

Mindez a Palau Nacional lécsőinél volt a leglátványosabb, amelyek az MWC régi helyszínéhez és a Plaça d'Espanyához vezettek. Onnét egyébként mindössze két metrómegállóra laktunk, úgyhogy miután leértünk, pillanatok alatt otthon találtuk magunkat, ki-ki a lepihenni vagy a nyakába venni az éjszakai fényekbe öltöző várost.

Így szűrődik át a napfény a La Sagrada Família ólomüvegein

A péntek volt az egyetlen olyan nap, amelynek az egészét szabadon el lehetett tölteni, így mindjárt nehezebb volt összehangolni, hogy ki hova menjen. Ebből Bocha jött ki a legkevésbé szerencsésen, ám a Monserrat helyett a Camp Nou meglátogatása sem okozott csalódást, ahogyan kis csapatunk délelőtti vizitje sem a La Sagrada Familiában. Antoni Gaudí egy évszázada épülő bazilikája már kívülről is meghökkentett, belül aztán leesett az állam. Nem csak az ezernyi forrásból beáradó nappali világosság, hanem az ólomüvegeken a legváltozatosabb színben áttörő napfény is különleges hangulatot teremtett a hatalmas templombelsőben, az egyik toronyba felliftezve, majd szűk és meredekek lépcsőkön leereszkedve pedig a tériszonyból is jutott az útra.

Egy fogás az ötből a tengerparti étteremben

A péntekem Kinddal, Legenddel, valamint egy zseniális, tízeurós tengerparti ebédmenüvel folytatódott, amely mennyiségileg és minőségileg is odapakolt. Az, hogy az előételek és a kóstolók mellett még a desszert és a pohár frissítő is belefért a fenti árba, jócskán meglepett bennünket. A pihenő után sietősre vettük a tempót, mivel két kedves olvasónk meghívására este hatkor már az általuk üzemeltetett helyen, a Sala Fontanában szerettünk volna lenni, de azért útba ejtettük a Parc de la Ciutadellát és az Arc de Triomfot, miközben a lépésszámlálók csak pörögtek és pörögtek.

Az összes csigaház kiürült, miután ezt a fotót ellőttük

Mivel kis csapatunk estére megéhezett, beugrottunk egy közeli étterembe, ahol már a bejáratnál kiszúrtuk, hogy a különféle tengeri herkentyűk mellett csiga is rendelhető, úgyhogy Kinddal és a kezdetben kissé bátortalan Legenddel mindjárt ki is kértünk egy adagot, míg Bog és Bocha konzervatívabb ételeknél maradt. Ami a fogpiszkálókkal a házakból előjött, látványra nem volt túl bizalomgerjesztő, ízre viszont semmi negatívról nem tudok beszámolni – igazából a szósz ízét lehetett érezni, nem a puhatestű állatokét. Az utolsó este az egészségesen zsúfolt és a helyiek körében is népszerű Bar 33/45-ben végződött.

A Palau Nacional lakásunk egyik erkélyéről

A szombat már a hazatérésről szólt, de azért belefért egy délelőtti séta és ajándékvásárlás, amit Oliverdával a La Rambla környékén ejtettünk meg, rövid vizittel az óvárosban, ahol meglátogattuk a Catedral de Barcelonát. Délután kettőkor nagy lendülettel hátrahagytuk a rendben lévő, bár nem túl ízlésesen berendezett lakásunkat, amelynek a legjobb tulajdonsága az volt, hogy az egyik erkélye pont a Palau Nacionalra nézett, úgyhogy amikor csak tehettük, a húszfokos katalán napfényben ott ültünk kint. A hazaút már nekem is rutinszerű volt, igaz kis feszültség keletkezett, amikor kiderült, hogy Bog ablak melletti helyét első érkezőként befoglaltam, ezúttal is megkövetem a rutinos Barcelona szakértőt, aki sok hasznos tippet adott az elmúlt pár nap során, de a többiek is segítségemre voltak.

Az Alpok havas hegycsúcsai a lemenő nap fényében

Engem a város és a kiállítás is meggyőzött. A munka egyáltalán nem volt fárasztó vagy monoton, sok és sokféle emberrel sikerült megismerkednem, és a kisebb standokra is jutott idő, úgyhogy lett némi fogalmam arról, hogy miért nevezik a Mobile World Congresst a legnagyobb mobilos expónak – itt egyszerűen mindenki apait-anyait belead. Barcelonába még biztosan visszatérek, ha idén máshogy nem, hát gondolatban, mivel az elkövetkező hetekben és hónapokban sorra fogjuk tesztelni mindazokat a mobileszközöket és okoskütyüket, amelyekkel a katalán fővárosban testközelből megismerkedhettem.