MWC 2014: Itt az új Sony csúcstelefon, az Xperia Z2

Hirdetés

Ahogyan arra számítani lehetett, a Sony az MWC-n mutatta be új zászlóshajóját, amely nem meglepő módon a Z2 nevet kapta. Nehéz dolguk volt, mert a hardveres fejlődés nem tette lehetővé, hogy mondjuk duplázódjon a teljesítmény, a kijelző felbontása, vagy a méret. Majdnem abból kellett főzniük, amiből egy fél évvel ezelőtt. Ennek ellenére sikerült sok ponton újat mutatni.


[+]

A Sony elsősorban azt emelte ki, hogy bár a kijelző mérete 5,2 hüvelykesre duzzadt, felbontása 1080 x 1920 pixel maradt, a készülékház nem növekedett. Épp ellenkezőleg, vékonyabb és könnyebb lett az újdonság, pedig még a vízzel szemben ellenállóságot is megtartották a mérnökök. Továbbra is microSIM-et fogad a megbonthatatlan burkolattal rendelkező telefon, a keret fémből készült, a kijelző állítólag jobban ellenáll a behatásoknak, mint elődjénél. Nagyon lényeges változás, hogy bár a Sony nem emeli ki egyértelműen a specifikáció kapcsán, de a Z2-ben IPS kijelző van, ami láthatóan jobb képet biztosít, mint elődje.


[+]

A kamera nem sokban változott, ha a puszta számokat nézzük, de számos effekt került bele a rendszerbe, a 4K felbontású videorögzítés pedig várható volt, hiszen a Sony élharcosa ennek a technológiának. Fontos apróság, hogy 3 GB-ra hízott a RAM mérete, a processzor órajele pedig 2,3 GHz-re emelkedett. A Qualcomm MSM8974AB chipset mellett egy Adreno 330-as GPU-t találunk, az akkumulátor kapacitása is némiképp megnövelték, ezúttal egy 3200 mAh teljesítményű telep lapul a készüléktestben.

Az Xperia Z2 már márciusban piacra kerülhet, fekete, fehér és lila színben lesz elérhető. A hazai árakról egyelőre nem sokat tudni, de az biztos, hogy nem fogják a benzinkúton repicuccként utánunk vágni, 600 eurós áron nyithat, ám ebben benne van egy digitális zajszűrést használó headset is, ami önmagában is 40 eurót kóstál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

  • Xperia M2 – beárazva

    Hollandiában áprilistól lesz kapható a Sony frissen bemutatott középkategóriás okostelefonja.

  • A Sony nem aggódik a Galaxy S5 miatt

    A japán vállalat vezetője szerint a Samsung csúcsmodelljének vízálló burkolata nem jelent veszélyt a saját megoldásokra.

  • Xperia Z2 – MHL 3.0 csatolóval

    Villámgyors töltést, szélsebes adatátvitelt és 4K streaming videózást ígér egyetlen kábelen az MHL szabvány legújabb változata.

  • Előrendelhető az Xperia Z2

    A Sony április 10-én debütáló csúcsmodellje mellé ingyenes kiegészítőket vagy 32 hüvelykes televíziót adnak ajándékba a brit kereskedők.

Előzmények

  • Sony Xperia Z1 - vissza a kamerához

    A japán gyártó az elmúlt pár évben nem feltétlenül kamatoztatta a képalkotással kapcsolatos teljes tudását mobiljaiban. Most is inkább elméletben teszik meg.

Hirdetés