MWC2011: érkezik az LG Optimus Pad

Hirdetés

Várható volt, hogy konkurenseihez hasonlóan az LG is beszáll a táblagép-bizniszbe, amit a mai napon meg is tettek az Optimus Pad bemutatásával. A készülék bejelentésekor a cég munkatársa elmondta, hogy véleményük szerint a jelenlegi készülékek vagy túl kicsik, vagy túl nagyok, mindenesetre nem elég jók. Két képpel szemléltették mindezt, az elsőn a 7 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt Samsung Galaxy Tab volt egy úriember kezében, aki egy apró sámlin nyomorgott, egyértelműen szemléltetve, hogy az LG szerint ez a méret a használhatóság rovására ment. A második képen egy fiatalember egy kanapén a kezében próbált megtartani egy 9,7 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt Apple iPadet, ami arra utalt, hogy a világ legnépszerűbb táblagépét nem biztos, hogy túl egyszerű magunkkal vinni. A válaszuk ezekre egy szám: 8,9. Hüvelykben, képátlóra vonatkoztatva.

A hordozhatóság jegyében a tömeget is megpróbálták minimalizálni. Az LG Optimus Pad tömege 630 gramm, ami nagyjából annyi, mint egy félliteres ásványvízé, mely a cég állítása szerint 654 grammot nyom; mindez elég ahhoz, hogy a felhasználók egy kézzel tudják használni a viszonylag keskeny eszközt. A cég munkatársa szerint az 730 grammos iPad nem használható egy kézzel, amivel részben egyetértünk, azt viszont határozottan elutasítjuk, hogy mindez a 100 grammos plusz tömeg miatt van így.

Az LG szerint az Apple iPad túl nagy
Az LG szerint az Apple iPad túl nagy

Az Optimus Pad 243 x 149,4 x 12,8 milliméteres házába az LG egy NVIDIA Tegra 2 processzort épített bele, adatok tárolására pedig 32 gigabájtnyi helyet biztosítottak. Adatcsere tekintetében sincsen a Padnek szégyenkeznivalója: rendelkezésre áll egy akár HSPA+ képes modul (14,4 Mbps lefelé, 5,76 Mbps felfelé), de Wi-Fi is van a fedélzeten. A Optimus Pad hátlapjára két darab 5 megapixeles kameramodul is felkerült, ezzel 3D-ben készíthetünk videót, melyet utána HDMI kábelen keresztül 3D-s tévén tudunk megnézni. A Paden az tabletekre kitalált Android 3.0-s verziója fut, a jelek szerint igen meggyőző sebességel. A készülék képes a full HD videók lejátszására is, igaz, a kijelző felbontása "csak" 1280 x 768 pixel, tehát elég felesleges 1920 x 1080 pixeles felbontást erőltetnünk rajta. De azért tudja, na.

Az LG Optimus Pad várhatóan április folyamán kerül a boltokba, az áráról egyelőre nincsen információnk.

Gubro feat. Bocha

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés