A Droid Forum értesülései szerint a San Franciscóban megrendezésre kerülő májusi Google I/O konferencia során debütálhat a Motorola idei évre tervezett csúcsmodellje, melyet nem csak a faltól-falig érő 5 hüvelykes kijelzője tesz különlegessé, de az előzetes információk szerint a piac első Android 5.0 Key Lime Pie-alapú ajánlata is lesz. A Motorola X a kizárólag exkluzív megállapodásokkal forgalmazható Nexus sorozaton kívül kerül forgalomba, vagyis a világ bármely szolgáltatója felveheti majd a kínálatába. A Droid Forum szerint a fenti információkat nem árt fenntartásokkal kezelni, hiszen egyelőre csak anonim forrásokból származó hírmorzsák állnak rendelkezésre. A Motorola X Phone már korábban is hallatott magáról, hiszen minden valószínűség szerint ez lesz az amerikai gyártó első, Full-HD megjelenítővel szerelt csúcsmobilja, mely utódjai az Apple és Samsung stratégiáját követve évente kerülnek bejelentésre.
Azóta történt
-
X Phone – további részletek
Néhány újabb hírmorzsa érkezett a Motorola Mobility idei évre tervezett legnagyobb dobásáról.
Hír 66
-
A „Motorola X” egy márkanév lesz
A Google a „Motorola X” jelzést egy teljes termékpalettát átfogó márkanévként szeretné használni.
Hír 63
-
Ilyen lesz a Motorola X?
A Motorola következő nagy dobásának látványterve mellett a főbb műszaki jellemzők is napvilágra kerültek.
Hír 95
-
Késik a Motorola X?
A legfrissebb információk szerint június helyett csak augusztus környékén debütál a Motorola idei évre szánt csúcsmodellje.
Hír 21
Előzmények
-
Google I/O 2013 – május 15. és 17. között
A keresőóriás hivatalosan is bejelentette a jövő éves fejlesztői csúcstalálkozó időpontját.
Hír 5
-
Készül az Android 5.0 Key Lime Pie
A Google egyik munkatársának evólúciós karikatúrája is megerősítette az Android platform következő változatának nevét.
Hír 56
-
Google I/O élő tudósítás - ilyen lesz az Android 4.1
Nemrég startolt el az idei Google I/O konferencia, melyet élőben követtünk. Terítéken a Jelly Bean, a Nexus 7, a Nexus Q és a Glass.
Helyszíni riport 272
Hirdetés
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Stray Gods - Orpheus központú DLC érkezik jövő hónapban
gp A musical játék hamarosan egy új kiegészítőt kap heteken belül.
Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 régióban elérhetetlen lesz
gp Hasonlóan a Helldivers II-höz, ahol nincs PSN regisztrációra lehetőség, ott nem lehet megvenni a programot.
Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
gp Akik a drágább verziót vették meg, már játszhatnak a teljes változattal.
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Politika
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Redmi Watch 4 - olcsó hús, sűrű a leve
- Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 régióban elérhetetlen lesz
- Xbox Series X|S
- Samsung Galaxy A52s 5G - jó S-tehetség
- Nők, nőügyek (18+)
- Battlefield 2042
- Hobby rádiós topik
- További aktív témák...