Gyorskeresés
Motorola Gleam+ – kagyló az alsóházban
Mérsékelt árfekvésű, 144 LED-ből álló külső kijelzővel felvértezett kagylómobillal rukkolt elő a Motorola.
Hirdetés
Hirdetés
Az utóbbi időben szinte kizárólag Android-alapú okostelefonokat mutatott be a Motorola, mely persze a Google-általi, lassan lezárásra kerülő akvizíció miatt egyáltalán nem meglepő. Az alant látható Gleam+ azonban sokkal inkább a gyártó fénykorát idéző nosztalgia jegyében születhetett, hiszen a kagyló kialakítás és a 144 különálló LED-ből felépített külső kijelző használata is kissé feledésbe merült. Műszaki paraméterek terén a jövevény természetesen csak a legszükségesebbeket hozza, hiszen 2,8 hüvelykes, 240x400 képpontos belső megjelenítőt, hagyományos telefonos gombsort, 2 megapixeles kamerát, Bluetooth 2.1 modult, FM rádiót, 50 MB belső memóriát, microSDHC kártyahelyet, valamint microUSB és 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozót kapott. Az Európában várhatóan március elején piacra kerülő Motorola Gleam+ kártyafüggetlen ára 99 euró körül alakulhat.

Előzmények
-
Motorola Gleam - önreplika
A Motorola visszatér a gyökereihez és 2011-ben megint egy V3-ra hajazó telefont dobott piacra. Persze ez most már nem kerül annyiba.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ghost Recon: Future Soldier - béta számokban
A Ubisoft egy videóval köszönte meg a Ghost Rec...
PC nélküli webes közvetítés a Thanko My Broadcast zsebkamerával
A videobloggerek és netes híroldalak számára tö...
Csocsó kicsit másként: Foosball 2012
A GripGames gondozásában készülő játék hamarosa...
Aliens: CM - milyen lesz a multi?
Kérdések és válaszok az Aliens: Colonial Marine...
Anakin: Anyám
Anyáknapi novella mely a Star Wars egyik legmeg...
Gadmei T883 - a 3D tablet
Ez a tablet az átlagos, noname tabletek mezőnyéből a sebességben, a szoftverben és a 3D-ben emelkedik ki.
Hardveres majális
Új grafikus kártyákat, monitorokat, notebookokat, és sok más érdekességet gyűjtöttünk csokorba a hazai boltok polcairól.







