Hirdetés

Motorola: 100 dollárból 28-at a Verizon hoz

Az egykoron a világ második legnagyobb gyártójaként ismert Motorola hosszú ideje egyszerűen nem tudott alkalmazkodni a jelentősen megváltozott piaci helyzethez, így néhány év alatt töredékére zuhant piaci részesedése, mely közben hatalmas veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. A Qualcommtól átigazolt Sanjay Jha vezetésével azonban a telefonos részleg ismét nyereségessé vált, de mindeközben igen erőteljes függőségi helyzete kényszerült. A legfrissebb beszámolók szerint a gyártó bevételének 28 százaléka az amerikai Verizon Wireless szolgáltatótól származik, mely egyértelműen jelzi, hogy a márkanév már csak hazájában erős, de Európában és Ázsiában bőven alul marad a Nokia és a Samsung mögött.

A Motorola azonban nem csak szolgáltató-partnereitől, hanem a Google fejlesztési ütemtervétől is függ, ugyanis a cég bevételének legnagyobb részét az Android alapú modellekből származó bevétel jelenti. A platform fejlesztési csapásvonalát azonban a Motorola nem igazán tudja befolyásolni, így az egyediség kifejezése csak a MOTOBLUR felület és a köré épülő szolgáltatások segítségével lehetséges. A következő évek során az LG, a Samsung és a HTC erősödő termékpalettája is egyre nehezebb helyzetbe hozhatja a Motorolát, ráadásul a dél-koreai cégek a komponenseket is házon belül készítik, vagyis egy agresszív árversenyt is könnyebben túlélhetnek.

Hirdetés