Mobilarena TV: ZTE Blade G

A ZTE igen felkapott brand lett manapság, amit főleg a kedvező árú, mégis jó kijelzővel szerelt modelleknek köszönhet. A sikereket egyértelműen a Blade I alapozta meg, ám azóta volt pár mellélövésük is, melyekből szerencsére tanultak. Mai attrakciónk a Blade G nevet kapta, mely ugyan nem tartozik már a legvékonyabb okostelefonok közé, mégis szép külsővel rendelkezik, ráadásul a kínai gyártó is igyekszik a nagyobb megjelenítőket elhozni a középkategóriába. A 4,5 hüvelykes IPS panel 480 x 854 felbontással rendelkezik, a hardveres részt pedig a két, egyenként maximum 1,2 GHz-re skálázott Cortex-A5 maggal rendelkező processzor, az Adreno 203 grafikus gyorsító és az 512 MB RAM igyekszik kiszolgálni.

ZTE Blade G
[+]

Hogy mindez mire lesz elég, ár/érték arányban mire számítsunk, arra az adásban válaszolunk, de a 2000 mAh-s akkumulátor teljesítményét is itt vitatjuk meg. A műsor 18 órakor kezdődik, megtekinteni az alant látható streamen keresztül lehet majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

  • ZTE V889M - kétélű penge

    Itthon is ismert és meglehetősen népszerű a kínai gyártó Blade III nevű készüléke, ám létezik kétkártyás változat is belőle, le is csaptunk rá.

  • ZTE Blade III - újra éles lehet az a penge

    ZTE tanult az előző széria hibáiból, így újra egy kiváló ár-érték aránnyal rendelkező telefont raktak le az asztalra a Blade III személyében.

  • ZTE Kis - a kis trónfosztó

    A ZTE KISebb felfordulást okozhat az alsó árszegmensen, a Kis-t korrekt sebesség, egyszerűség, kiváló felszereltség és kedvező ár jellemzi.

  • ZTE Skate - kínai csapásmérő eszköz

    A ZTE Blade a piac messze legjobb ár-érték arányú készüléke (volt). Most újabb csapást mérnek a piacra, megjött a Skate.