Mobilarena TV: negyedjére is Ace-szel

Van azért gond a Samsung újdonságának; az Ace 4-nek az elnevezése körül, ugyanis az Ace 4 nem biztos, hogy az a bizonyos Ace 4, amit Ace 4 néven emlegetnek. Ennek történetéről majd az adásban csevegünk egy kicsit, mindenesetre hozzánk már az a verzió került, ami hivatalosan is forgalomba kerül Magyarországon. A 4 hüvelykes, 480 x 800 pixel felbontású Super-AMOLED panel nagyon szép színeket jelenít meg, a motorháztető alatt található Snapdragon 410 SoC pedig jelentős ugrás a korábbi modellekhez képest. A 64 bites architektúrájú, 1,2 GHz-re skálázott processzor négymagos, mely mellett a grafikus gyorsító szerepkörét az Adreno 306 látja el, RAM-ból pedig 1 GB-ot kapunk. A 4G/LTE támogatással érkező jövevény tehát sokat fejlődött, kérdés, valóban olyan kezes kütyü lett-e, mint amit a beharangozóból sejteni lehet.

Samsung Galaxy Ace 4 LTE

Az adásban tüzetesebben megnézzük a menürendszert és a hardveres teljesítményt, ha pedig felmerül valamilyen kérdés, akkor azt a fórumban bátran érdemes feltenni.

Előzmények