Mobilarena TV: irány az IFA!

Minden évben az őszi szezont Berlinben az IFa kiállítás nyitja meg, nincs ez másképp idén sem. Hivatalosan  5-étől lehet besétálni a rendezvény területére, de a sajtó számára már 3-án és 4-én is rendeznek bemutatókat. Sőt, igazából mindenki ezekre az időpontokra teszi a bejelentéseit, mivel a hivatalos kapunyitás után, amikor már a felhasználók és érdeklődők is bemehetnek nincs arra idő, hogy külön foglalkozzanak a médiával.

Akárcsak tavaly, idén is a helyszínről tudósítunk majd, megpróbálunk bejutni az összes érdekesnek ígérkező sajtóeseményre, hogy aztán testközelből és ténylegesen tapasztalatokkal felvértezve számolhassunk be a telekommunikációs újdonságokról. A mai adás ennek egyfajta beharangozója, már tudjuk, hogy hol, mikor, kicsoda és nagyjából micsodát mutat be, ezeket próbáljuk meg összeszedni. 6-kor kezdünk.

Előzmények