Mobilarena TV: A korral nemesedik

Kinek melyik volt a kedvenc flipes telefonja? Az LG L600v nekem egyértelműen a szívemhez nőtt, ám egy idő után az akkumulátor cserben hagyott, és azóta a hagyományos formavilág jellemzi a választásomat, előbb a nyomógombos, majd az érintőkijelzős készülékek listájából. A kagylótelefonok azonban csak nem akarnak eltűnni, a Samsung és az LG is piacra dob ilyeneket, a Galaxy Goldennel szemben az LG Wine Smart ráadásul hazai szolgáltatóhoz is ellátogatott, úgyhogy ismét terítéken a nosztalgiafaktor.

Este 6 órakor a szokásos kicsomagolás és körbemutogatás mellett arra is igyekszünk válaszolni, hogy ma milyen összetételű közönségre találhat egy összecsukható okosmobil, hiszen, ha nem is flipes formában, azért érkezik még hasonló megoldás (a BlackBerry Privre tessék gondolni), és nyilván a gyártók is felmérték, hogy valamekkora igény lehet a régmúlt jól bejáratott megoldásaira. Persze a múltidézésen túl a Wine Smartnak is teljesítenie kell, méghozzá a hagyományos androidos konkurensek ellenében, hiszen az LG készüléke is ilyen rendszert futtat. Hogy mennyire gyorsan, az este, élő egyenes adásban kiderül.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • Még egy kagylótelefon a láthatáron?

    A Kyocera nem egy flipes mobilt piacra dobott már, az E4710 néven most zöld utat kapott masina viszont állítólag Androidot futtathat.

  • LG Wine Smart - felhozták a pincéből

    Kagyló- és okostelefon egy készülékben – a szerény felszereltségű LG mobil különleges jövevény, amely bennünk is számos emléket felidézett. Aztán megláttuk az árát.

Előzmények

  • Az LG megmutatta legújabb készülékét

    A hivatalos bejelentésig még várni kell, az LG Class néven is emlegetett új phabletről azonban már most közölt egy renderképet a gyártó.

  • LG Joy - memóriazavar

    Az LG jelenlegi legolcsóbb okostelefonja a Joy névre hallgató modell, aminek legnagyobb problémája a memória méretében keresendő, emellett a kétmagos processzor sem túl erős.

  • LG Spirit 4G LTE - görbe árnykép

    Az LG kompakt középkategóriása szemrevaló, pillekönnyű és még egy kicsit meg is hajlított, két hiba azonban ront az ígéretes összképen.

  • Megjelent az LG Wine Smart

    Hazájában bejelentésre került az LG múltidéző, szétnyitható profilú okostelefonja, a Wine Smart