Elemzők szerint az Xbox 360 népszerűségének egyik oka a Kinect mozgásfelismerő rendszer lehet, mely rendkívül kényelmes, játékvezérlő nélkül is használatot biztosít. Úgy tűnik, hogy ha nem is ugyanezen céllal, de a mozgásfelismerő rendszert a táblagépekben is szívesen viszontlátná a Microsoft, méghozzá a kézmozgás felismerésén alapuló érintésmentes vezérlés érdekében. A Microsoft szabadalmi bejegyzése egyelőre túl sokat nem árul el a lehetséges műveletekkel kapcsolatban, de mindenképp olyan rendszert tervez, mely egyszerű, pontos és kevésbé számolásigényes megoldást jelent a kéz helyzetének és mozgásának felismerésében, melyből természetesen a fejlesztők is profitálhatnak.
Microsoft: Vezérlés kézmozgással
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Remek negyedévet zárt a Microsoft
A Windows Phone felfuttatására fordított hatalmas marketingköltség ellenére is várakozáson felül teljesített a Microsoft.
Hír 23
-
SkyDrive – 25 helyett 7 GB tárhellyel
A tárhelybővítési opciók leleplezését követően már csak 7 GB ingyenes tárhelyet kínál a Microsoft SkyDrive.
Hír 73
Előzmények
-
Kiszivárgott a Microsoft ütemterve?
Egy nem túl részletes ábrán szivárgott ki a Windows, Windows Phone és Office irodai csomag fejlesztési terve.
Hír 21
-
Microsoft: A Tango korlátairól
A kevesebb operatív tárral szerelt Windows Phone Tango modellek korlátairól beszélt a Microsoft.
Hír 74
Hirdetés
Percről percre
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.