Meizu MX3 – 5,5 hüvelykes kijelzővel

Hirdetés

A zenelejátszóiról ismert Meizu 2007-ben, mindössze négy nappal az iPhone leleplezése után jelentette be első okostelefonját, mely az Apple készülékének tökéletes másolata volt. Az alaposan átszabott Windows CE alapokon nyugvó készülék lassabban készült mint a lucaszék, így végül sosem vált sikeressé, de a kínai gyártó nevét alaposan bevéste a köztudatba. Az elmúlt évek során a készülék külső és belső felépítése is jelentősen megváltozott és a Meizu ma már sokkal inkább az Android csúcsmodellek iránymutatását követi, így idén is jelentős előrelépésre lehet számítani. Az alábbi képen az MX3 nyomtatott áramköre látható, melynek mérete alapján egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a készülék 5,5 hüvelykes kijelzővel rendelkezik. Beszállítói források szerint valószínűleg NFC modulra, microSDHC foglalatra és 2200-2400 mAh kapacitású, cserélhető akkumulátorra is számítani lehet, ám a 4G LTE támogatás szinte biztosan hiányzik a repertoárból. Korábbi pletykák szerint a Meizu MX5 Samsung Exynos 5 Octa processzor köré épül, mely mellé Full HD felbontású megjelenítőt és 8 megapixeles kamerát kapott.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

Előzmények

  • Készül a Meizu MX3

    Az első látványtervek alapján a Meizu következő okostelefonja kísértetiesen hasonlít a HTC idei csúcsmodelljére.

  • Meizu MX2 - Android másképpen

    Bár a Meizu újdonságán teljes értékű Android fut, a gyártó ezt igen mélyen elrejtette a saját fejlesztésű Flyme OS alá. Android, ahogy még soha nem láttuk.

  • Újabb fotókon a Meizu MX2

    Jobb minőségű fotókon is látható a Meizu Android 4.2 Jelly Bean alapokon nyugvó okostelefonja.

  • Bemutatkozott a négymagos Meizu MX

    Számos halvány színváltozatban kerül piacra a négymagos Samsung Exynos processzor köré épülő Meizu MX quad-core.

Hirdetés