Megjelent az IBM MobileFirst iOS-re

Korábban az Apple és az IBM bejelentette, hogy közös partnerkapcsolattal kívánják az irodai és a nagyvállalati munkavégzés módját megváltoztatni. Tim Cook azt nyilatkozta, hogy "Ha kirakóst terveznénk, az IBM és az Apple darabjai mindenféle átfedés nélkül összeillenének. A két cég nem versenyez egymással, ha pedig összefogunk, mindkét fél előbbre juthat, mint külön-külön." Hogy ez mit jelenthetett, azt eddig még csak sejteni lehetett, ám most közös gyümölcsként megjelent az első iOS-re írt IBM-es applikáció; a MobileFirst, ami már betekintést enged az együttműködésbe jövőjébe.

MobileFirst iOS-re

A MobileFirst is olyan applikációkat tartalmaz, amik az üzleti életben jelenthetnek segítséget, ilyen például a légiközlekedési ágazatot, a banki ügyintézéseket, a telekommunikációt, a kormányokkal kapcsolatos, vagy a biztosítási folyamatokat érintő szekciók. A vállalatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy személyre szabott szolgáltatásokat használjanak az adataik biztonságos megőrzése végett. Philip Schiller, az Apple marketingigazgatója szerint: "Ez nagy lépés az iPhone és az iPad számára az üzleti világban, alig várjuk a további izgalmas fejleményeket. Az üzleti folyamatok már a mobilokra költöztek, az Apple és az IBM pedig összekapcsolja a legfejlettebb technológiát a legkiforrottabb adatokkal és elemzésekkel, amik segítenek kitalálni a vállalatoknak a legjobb működési irányvonalat."

Előzmények

  • Apple iPhone 6 - a méret nem minden

    A kisebbik iPhone is sokat nőtt az elődhöz képest, de épp azon a határon van, amit egy kézzel még megerőltetés nélkül lehet használni. Nagyobb is rá a kereslet, mint a 6 Plusra.

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

  • iOS 8 rendszerbemutató

    Az Apple legújabb generációs operációs rendszere nem hoz akkora változásokat, mint elődje, ám még így is számos hasznos funkcióval bővült, amiket a felhasználók örömmel fogadnak majd.

  • Apple iPhone 5c - az újracsomagolás művészete

    Almáék idén először két telefont is bemutattak, ám az olcsóbbik modell inkább csak új színvilágot és műanyagot hoz, nagy előrelépést aligha.

Hirdetés