Megindult a OnePlus 2 értékesítése

Nagy sajtóvisszhang mellett, ám késésekkel és készlethiánnyal indult útjának tavaly a OnePlus saját magát „flagship killernek”, azaz „zászlóshajó gyilkosnak” tituláló phabletje, a One, ami tényleg jól sikerült, csak kezdetben nehéz volt hozzájutni. A fiatal gyártó fogadkozott, hogy a OnePlus 2 startja sokkal gördülékenyebb lesz, éppen ezért nagyobb raktárkészletek állnak a kezdetektől rendelkezésre, persze a 3,5 millió előrendelés teljesítése a meghívásos rendszeren keresztül eltarthat egy ideig.

OnePlus 2
[+]

A készülék értékesítése ma reggel 10 órakor kezdődött meg magyar idő szerint, ami nem jelenti azt, hogy bárki bemehet egy boltba, és leemelheti valamelyik polcról a Two-t. A mai start azt jelenti, hogy a gyártó most kezdi a termékeket világszerte kiszállítani, ami a legelső meghívók esetében is több napot vehet igénybe. Európában és Hong Kongban 3-5, Indiában 5-7, Észak-Amerikában és Tajvanon pedig 10-15 munkanap a OnePlus által ígért teljesítés ideje. A készülék egyébként felbukkant már bizonyos online viszonteladóknál is, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy azok mikor tudják a készülékeket kiszállítani és mekkora készlet áll (majd) a rendelkezésükre.

OnePlus 2
[+]

A OnePlus 2 abszolút csúcskategóriás hardverrel mutatkozott be. Az 5,5 hüvelykes Full HD kijelzővel megáldott készülék lelke a Snapdragon 810-es rendszerchip 2.1-es revíziója. A grafikus feladatokat a az Adreno 430 végzi, rendszermemóriából pedig 3 gigabájt jár a 16 gigabájtos kiszerelés és 4 gigabájt a 64 gigabájtos változat esetében. Újdonság az ujjlenyomat-olvasó, az USB-C csatlakozó és a lézeres autófókusz a hátlapi, 13 megapixeles kamera esetében. A tápellátásért 3300 milliamperórás akkumulátor felel.

Azóta történt

  • Szétkapta az iFixit a OnePlus 2-t

    Könnyebb odahaza, filléres eszközökkel hozzájutni a OnePlus második készülékének belső komponenseihez, mint az előd esetében.

  • Mobilarena TV: Egy meg kettő

    Mai műsorunk témája a OnePlus 2 lesz, amit egyszerűen csak zászlóshajó gyilkosnak neveznek. Van is benne igazából minden, nem is lett drága, szóval az előjelek tényleg nagyon jók.

  • OnePlus 2 - határozott mondanivaló

    A kínai cégnél úgy gondolják, hogy egy "flagship killer" okostelefont gyártottak. A felszereltség fényében ez tényleg igaz lehet, hiszen papíron szinte minden tud a mobil, de a teljesítmény és az árazás is ilyen jó?

  • Meghívó nélkül rendelhető a OnePlus 2

    A OnePlus idei éve nem sikerült rosszul, letettek két remek telefont az asztalra, a nagyobbik modell esetén pedig már be is rekesztik a meghívásos rendszert.

Előzmények

  • Megmutatta magát a OnePlus 2

    Persze nem a publikumnak, hanem a kínai hírközlési hatóságnak, amely lencsevégre kapta a hétfőn bemutatkozó új OnePlus készüléket.

  • Biztosan Snapdragon 810-et kap a OnePlus 2

    A OnePlus a hivatalos fórumán tette közzé, hogy a következő csúcskészülékük a Qualcomm Snapdragon 810 lapkakészletet fogja használni.

  • Benchmarkteszten járt a OnePlus 2

    Az egyelőre még csak A2001 modellszámon rögzített masina Snapdraong 810 SoC-vel és 3 GB RAM-mal teljesítette a Geekbench 3 tesztjét.

Hirdetés