Eddig sem volt titok, hogy a Palm felvásárlása elsősorban a kiemelkedő felhasználói élményt biztosító webOS operációs rendszer miatt történt, melyet a HP nem is annyira telefonokban, hanem inkább internettáblákban és netbookokban szeretne viszontlátni. Todd Bradley, a HP felhasználói eszközökkel foglalkozó részlegének vezetője nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy az első webOS alapú internettábla már a jövő év első negyedében piacra kerülhet, melyet követően valódi invázióra lehet majd számítani. A részlegvezető szerint megfelelő termékstratégiával a HP képes lesz megszerezni a 2013-ra 40 milliárd dollárosra bővülő internettáblák piacának 17 százalékát is. Az elsődleges fókusz tehát a webOS felületének csiszolásán van, mely táblagépekhez előkészített változata az év második felében kerül bemutatásra.
Előzmények
-
Újabb fotókon a webOS 2.0
Hamarosan bemutatásra kerülhetnek az új webOS 2.0 alapú Palm modellek és egy új indukciós töltő is.
Hír 3
-
HP: Egymillió dollár a legjobb webOS alkalmazásokért
Egymillió dollár összdíjazású webOS alkalmazásfejlesztői versenyt indított a HP.
Hír 6
-
A HP tulajdonába került a Palm
A HP és a Palm közösen jelentette be a szebb napokat is megélt PDA gyártó akvizícióját.
Hír 16
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.