Megérkeztek az Apple negyedéves eredményei

Az Apple az elmúlt években rendre a legtöbb profitot termelő résztvevője volt a mobilos és számítástechnikai szegmensnek, köszönhetően az iPhone, iPad, iPod és Mac termékvonalaknak, és legújabb eredményeik is a fenti tendenciákat követik. A negyedik pénzügyi negyedévben – amely szeptember utolsó szombatjával zárult – a cupertinóiak 42,1 milliárd dollár bevételt termeltek (mintegy tízbillió forintot), amely 4,6 milliárdos pluszt jelent a 2013-as év hasonló időszakához képest, míg a profit 8,5 milliárd dollárra rúgott, ugyancsak előrelépve a tavalyi nyereséghez képest.

Apple iPhone 6 kézben
Az Apple iPhone 6

A bevételek fő mozgatórugója az iPhone termékvonal volt, amelyből három hónap apatt 33,8 milló darab került értékesítésre, de a Mac családból is 5,52 millió fogyott – több, mint tavaly ilyenkor. Egyedül az iPad família tagjaiból talált gazdára kevesebb, mint 2013 harmadik pénzügyi negyedévében, bár a 12,3 millió eladott darab a tavalyi 14,1-hez képes aligha adhat okot a panaszra. Mivel időközben az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus is remekül fogy, továbbá bemutatkoztak az új iPad-ek és Macek, remek Q1 2015-ös eredményekre számít az Apple, annak ellenére, hogy a Watch csak a második pénzügyi negyedévben startolhat el.

Előzmények

  • Apple iPhone 6 - a méret nem minden

    A kisebbik iPhone is sokat nőtt az elődhöz képest, de épp azon a határon van, amit egy kézzel még megerőltetés nélkül lehet használni. Nagyobb is rá a kereslet, mint a 6 Plusra.

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

  • Apple iPad Air - szállj fel magasra

    Az amerikai vállalat frissítette táblagépes termékportfólióját, az elnevezés pedig igaznak bizonyul; az új készülék tényleg nagyon könnyű és rendkívül gyors lett.

Hirdetés