Megérkezett az Android 5.1

Az elmúlt hónapok során többször is hírt adtunk az Android 5.1-ről, melyet hivatalosan eddig nem erősített meg a Google, ám az elmúlt hónapban már néhány Android One alapú készüléken is találkozhattunk vele. A novemberben elstartoló verzió óta jó sok víz lefolyt a Dunán, néhány apró update-en (az 5.0.1 és az 5.0.2 nem is érintett minden készüléket) kívül azonban nem érkezett semmi. A mai napon viszont hivatalosan is debütált az Android 5.1, a Google a forráskód nyílt részét és a Nexus-okra elérhető rendszerképeket is frissítette. Az OTA még nem érkezett meg, ám ez nem szeghette kedvünket, a reggeli tea mellett fel is raktuk az újdonságot egy Nexus 5-re.

Alapvetően egy kisebb, ám annál fontosabb update-ről van szó, mely néhány új feature mellett számos, a Lollipop legelső verzióját sanyargató bugot kijavít. A hosszabb távon előjövő memóriagazdálkodási problémák már nem jelentenek gondot az 5.1-gyel a fedélzeten, ám ezt pillanatnyilag nem tudjuk megerősíteni, csak az idő tudja majd beigazolni. Fontos még kiemelni, hogy a WiFi-kapcsolat véletlenszerű eldobását okozó hiba sincs már többé.

Az egyik újdonság a device protection nevet kapta (az angol szavak a készülék védelmére utalnak), melynek köszönhetően az elvesztett vagy ellopott eszköz mindaddig lezárva marad, amíg a tulajdonosa be nem jelentkezik a Google-fiókjával. Ezt a védelmet a gyári beállítások visszaállítása sem oldja fel. A funkció a Nexus 6 és Nexus 9 mellett minden készülékre elérhető lesz, mely gyárilag Android 5.1-gyel érkezik - Nexus 5-tel sajnos így nem tudtuk kipróbálni.

Az Android 5.1-ben debütált a hivatalos multiSIM-kezelés, azaz megjelent a több SIM-kártya rendszerszintű támogatása, valamint immár HD Voice minőségű hanghívásokat is lebonyolíthatunk a kompatibilis készülékeken. Az állapotsávból lehúzható gyorsbeállítások panelen immár WiFi- és Bluetooth-kapcsolatainkat is menedzselhetjük, az ide kerülő, ám nem kívánt dinamikus beállításokat pedig hosszan nyomva tartva el lehet távolítani. Egyértelműbbé tették a screen pinning funkció leírását, mely feloldás után zárolni is tudja a képernyőt. Apróság, ám annál inkább jópofa, hogy az óra alkalmazás ikonjai egy animációval jutalmazzák a tabok közötti váltásokat.

A változások felsorolásán is szépen látszik, hogy leginkább egy hibajavításról van szó (mely azért nem kicsi horderejű, ezt a verziószámbeli ugrás is jelzi), néhány apró újdonság azonban szerencsére belefért a listába. Egyelőre csupán a Nexus 5, Nexus 10 és a WiFi-only Nexus 7 készülékekre érhető el a frissítés, mely remélhetőleg a többi Nexus-ra is hamarosan megérkezik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés