Máris idejétmúlttá válik az ujjlenyomat-olvasó?

Hirdetés

Mindig felvetődik a kérdés, hogy vajon hova lehet még fejleszteni az okoskütyüket, mik azok a dolgok, amiknek hallatán tényleg csak tátott szájjal nézünk magunk elő. Nos, a Samsung mostani szabadalma talán ilyen, ami a hordható eszközöket érinti. A techóriás nem az egyre közkedveltebb ujjlenyomat-olvasót használná a közeli, vagy inkább távoli jövőben, hanem az emberi véna szolgálna a biometrikus azonosításra.


[+]

A rajz szerint olyan készüléken dolgozhatnak a dél-koreaiak, melynek hátulján egy erős fényforrás világítaná át az emberi vénát, és felismerné annak szerkezetét. Az eljárás nem számít űrtechnikának, mivel már az FBI, a CIA és néhány kórház is használ hasonló megoldásokat, egyesek szerint pedig ez tényleg biztonságosabb az ujjlenyomatnál. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy nemcsak több adatot képes felismerni, hanem tényleg érintés nélkül, nagy hatásfokkal működik, a mostani ujjbegy szenzorok ugyanis könnyedén megtéveszthetők, és vizes kéz esetén nem mindig működnek.


[+]

Ahhoz persze, hogy egy ilyen kivitelezés piacra kerüljön, még időnek kell eltelnie, és elég sok kérdést is felvet. A Samsungnak ezen kívül fel kell készülnie erre, hogy a bal- illetve a jobbkezesek esetén is működjön egy ilyen eszköz, plusz kérdés, hogy valami esetleg befolyásolni tudná-e az egész rendszer szisztémáját.

Előzmények

Hirdetés