Gyorskeresés
Lumia 900 – Európában is
Az Egyesült Királyságban előfizetéssel ingyen is elvihető a Nokia Windows Phone palettájának ékköve.
A vártnál jóval erősebb amerikai kereslet miatt a Lumia 900 európai premierje néhány héttel későbbre tolódott, ám végül a brit Phones4U kínálatában hivatalosan is elérhetővé vált. A Windows Phone alapokon nyugvó készülék egyelőre csak előfizetéses konstrukcióban érhető el, úgy viszont a havi 21 angol font feletti csomagokban ingyen is elvihető. Az Egyesült Királyságban jelenleg csak a fekete és a fehér változat került piacra, mely utóbbi az első néhány hét során kizárólag a Phones4U kínálatában lesz elérhető. A Lumia 900 európai változata kapcsán fontos megjegyezni, hogy nem rendelkezik 4G LTE adatátviteli képességgel, ugyanakkor az amerikai kiadástól eltérően akár 42 megabites HSPA+ hálózatok kezelésére is alkalmas. Előzetes piaci elemzések szerint a jelenlegi Lumia modellek Európában közel sem lesznek annyira sikeresek, mint az Egyesült Államokban, mely részben a jóval erősebb megapixel és gigahertz mániával indokolható, másrészt a szolgáltatók csak egy-két modell esetén vállalnak be nagyobb kezdeti ártámogatást, mely ugyan magasabb havidíjat eredményez, de sokan csak a kezdeti alacsonyabb vételárra fókuszálnak, mely a nem sláger termékeket eleve rosszabb színben tünteti fel.

Azóta történt
Előzmények
Csúszik a Lumia 900 európai premierje
Bíborvörös Lumia 900 a Nokia oldalán
Napokon belül debütál a Lumia 610
Lumia 900 – 217 dolláros anyagdíj
Lumia 900 – jobb hang- és képkezelés
-
Nokia Lumia 710 - a leváltó
A csúcsgép után a kedvezőbb árfekvésű, Windows alapokra építkező Nokia járt nálunk. Sikeres lehet, jól árazták.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Percről percre
Fahrenheit 451 – III
Az 1984-ben megjelent Etűdök személyi számítógé...
Final Fantasy VIII - Újra megjelenik PC-re
Egyelőre csak Japánban, de újra elérhető lesz a...
The Last of Us - Újabb képek érkeztek a játékból
Friss screenshotokkal lettünk gazdagabbak a kiz...
Monster Hunter 4 - Új képek érkeztek
Friss screenhotokat oszottak meg az érdeklődőknek.
Etrian Odyssey: Millennium Girl - Képek az átvezetőkből
A készülő játék anime átvezetőiből kaptunk néhá...
GTX650Ti gyorsteszt
Három kártya, három teszt és némi tuning: AMD HD7770, HD5850 és egy GeForce GTX650Ti.
Elit VGA-k és egyebek
Csúskategóriás grafikus kártyákat, sok házat és további érdekességeket mutatunk a hazai hardverkínálatból.
Heti szemle
Eseménydús héten vagyunk túl: mocorognak vagy csődbe mennek a VGA-gyártók, de a konzolok élete sem felhőtlen.







