Hirdetés

LG Blog: Dual carrier mód került az L9 II-be

Itthon is forgalomba került az LG Optimus L9 II, amely a gyártó HD kijelzővel szerelt, a középkategória felső szegmensébe szánt modellje. A korábbi Optimus L9 utódja természetesen megtartott szinte minden olyan szoftveres funkciót, amit az elődmodell tudott, de közben fejlődött is. Az IPS panel HD felbontású, a készülékre került infravörös port is, amelynek segítségével számos otthoni berendezés irányítható, illetve megnövekedett a HSPA hálózatokon történő adatátviteli sebesség.

Ez a növekedés az úgynevezett dual carrier módnak köszönhető, ezt DC-HSPA+ néven is ismerjük. A hazai hálózatok mind támogatják ezt a technológiát, ami tökéletes hálózati körülmények között elvileg 42 Mbps sebességet biztosít. Az LG szerint ez sokat dobhat az adatátviteli szolgáltatásokkal kapcsolatos funkciók működési tempóján.

LG Optimus L9 II
[+]

Az LG az L széria második generációját még az MWC-n mutatta be, korábban teszteltük már az L3 II-t, az L5 II-t és az L7 II-t is, a sorozat legcombosabb termékére azonban kicsit várnunk kellett. Az L9 II-n is megtalálhatóak azok az extrák, amelyek a koreai gyártó készülékeire jellemzőek, az egymás fölé kitehető QSlide alkalmazások mellett az erősen átdolgozott felhasználói felületen át az infravörös távirányítóig.

LG Optimus L9 II
[+]

Az L9 II először a Vodafone kínálatában bukkant fel, az értékesítés elindulását Piro Péter, a cég hazai mobilkommunikációs értékesítési vezetője így kommentálta: „A Dual Carrier-támogatás, a kétmagos processzor, a nagyméretű, True HD felbontású IPS-kijelző és a QSlide 2.0 funkció révén az LG Optimus L9 II a szupertelefonok jellemzőit kínálja a 3G hálózatokon is, ezek az értéknövelő szolgáltatások pedig megkönnyítik a felhasználók mindennapi életét”

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés