Hirdetés

LG blog: A JBL is közreműködött a HBS800 Bluetooth fülhallgató elkészítésében

Az LG G3-hoz tartozó ketyerék és kiegészítők közül a körablakos tokot már bemutattuk. Kaptunk azonban egy Bluetooth fülhallgatót is, amely természetesen beszélgetésre is alkalmas, ezt HBS800-nak keresztelte el az LG. Az egyedi kialakítású tartozék fontos ismérve, hogy a JBL is közreműködött a megalkotása során, ami előrevetíti, hogy a hangminőséggel nem lesz sok gond.


[+]

A HBS800 fekete és fehér színben létezik, mi utóbbi próbálhattuk ki. A termék igazából egy légiesen könnyű nyakpánt, mindössze 31 grammot nyom a mérlegen. Ennek nyakpántnak a két végéből kígyózik elő két rövid kábel, amelyek hallójáratos fülesben végződnek. A csomagban egyébként további két pár gumiharang található, hogy megtalálhassuk a megfelelő méretű végződést. Bár a HBS800 olyan könnyű, hogy szinte fel sem tűnik, hogy viseljük, fitnesz funkciókhoz nem elég stabil, hajlamos gyors mozgásoknál kilazulni a fülünkben levő harang. Fontos azt is tudni, hogy nem vízálló, esőben tehát érdemes inkább elcsomagolni.


[+]

A töltést microUSB kábel segítségével oldhatjuk meg, a beépített akkumulátor a gyártó szerint 10 órányi zenehallgatásra elég és 20 napig lehet készenlétben a kellék. Ha az ember a nyakába veszi, akkor balra kerül a hívásfogadó gomb, amit ki lehet tapogatni, mert a kagyló ikon domború, itt vannak a hangerőt szabályozó billentyűk, amelyek apró csippanással adják tudtunkra, hogy valami történik. Ha egyszerre nyomjuk meg ezeket, akkor hangprofilt válthatunk, mély, magas és normál hangzáskép érhető így el. Szintén bal felől, de a nyakpánt belső részén van egy kapcsoló, amivel a zajszűrést állíthatjuk be. Ez egész jó hatásfokkal működik, de egyrészt nem tud mindent kiszedni a háttérből, másrészt enélkül sem lehet panasz a beszédminőségre.


[+]

A nyakpánt jobb oldalán a zenelejátszási funkciók gombjai ücsörögnek, a play/pause a másik száron levő hívásbillentyűhöz hasonlóan domborúak. Oldalra a számot léptető gombpáros ugrott fel, a belső részen pedig ki/be lehet kapcsolni a teljes berendezést. Sokféle zenét hallgattam az utóbbi napokban a HBS800-zal, ami egyrészt sehogyan sem akart lemerülni, másrészt alapvetően nagyon szépen és tisztán szólal meg. A hangerő azonban a BKV kiváló járművein karcsúnak bizonyult, és annak ellenére, hogy az alapértelmezett hangprofil a mélyekre teszi a hangsúlyt, valahogy mégis hiányzott egy kicsit több dübörgés. Nagyon hasznos funkció, hogy a G3 olyan jól ismeri a HBS800-at, hogy meg tudja jeleníteni annak akkumulátoros állapotát, így aztán a telefon kijelzőjén is láthatjuk, ha a füles merülni kezd.


[+]

Összességében igen kellemes, s főleg szinte észrevehetetlen kiegészítő a HBS800, amit az LG egyébként Tone Ultra fantázianévvel is illet. A kialakítás nem véletlenül kapott Red Dot formatervezői díjat, ugyanakkor arra azért készüljünk fel, hogy pár napnyi használat szükséges lesz ahhoz, hogy memorizáljuk, hogy melyik gomb melyik oldalon ücsörög, mivel a nyakunkba akasztott eszközre fentről ránézve meglehetősen esélytelen, főleg madarak képesek rá, de nekik ritkán van fülkagylójuk. Az üzemidő a légies kivitel ellenére decens, a JBL szerepe a hangminőségben tetten érhető, a zajszűrés hasznos utcán történő beszélgetéseknél, az pedig külön jópofa, hogy a fülhallgatók mágnesesen cuppannak bele a nyakpánt üreges végeibe akkor, ha nem használjuk őket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • Marshall Mode fülhallgató teszt

    A patinás angol vállalat legújabb fülhallgatója kialakítás és hangminőség szempontjából is alaposan feladja a leckét a konkurenciának.

Előzmények

  • LG G3 - mindent a szemnek

    Csúcsmodellel jelentkezett az LG. A G3 több szempontból úttörő, de ennek ára van nem csak anyagilag, hanem bizonyos részletmegoldások kapcsán is. Mindezzel együtt is egy remek okostelefon.

Hirdetés