Hirdetés

Leépít az UIQ Technology

A Nokia nemrég ajánlatot tett a Symbian felvásárlására, melyet a legtöbben már el is fogadtak, így ha a felvásárlás nem ütközik más törvényi akadályokba, akkor hamarosan a finn gyártó kezében összpontosulhat az operációs rendszer sorsa. A felvásárlással együtt a nagy gyártók közösen jelentették be a Symbian Foundation megalapítását, mely célja egy (részben) nyitott, egységes kezelőfelület megalkotása, mely egyértelműen a Series 60, UIQ és MOAP platformok különálló életének végét jelenti. A UIQ Techology már be is jelentette, hogy a 375 fős létszámát 175 főre csökkenti, vagyis az alkalmazottak több mint fele utcára kerül. A sors iróniája csupán, hogy az UIQ egyik tulajdonosa a szintén nehézségekkel küzdő Motorola.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés