Gyorskeresés
Kurio – Android táblagép gyerekeknek
Három különböző méretben, strapabíró burkolattal kerül forgalomba a Kurio gyerekek számára fejlesztett internettáblája.
Hirdetés
A mobiltelefonok mellett ma már egyre gyakrabban vásárolnak internettáblát is a szülők a gyerekeiknek, akik így valószínűleg hamarabb integrálódnak az információ-központú „digitális társadalomba”, mint a valódi és iskolai óvodai közösségekbe. A táblagépek persze ideális esetben a tanaulásban is segíthetnek, a Kurio éppen ezért olyan Android 4.0 Ice Cream Sandwich-alapú, fiataloknak szánt megoldásokkal rukkolt elő, mely nyolc jelszóval védett profillal teszi lehetővé az elérhető alkalmazások és weboldalak korlátozását. A strapabíró élénk burkolatban, három különböző méretben piacra kerülő táblagép mindössze 4 GB belső memóriát tartalmaz, mely SD kártyával természetesen tetszőlegesen tovább bővíthető, valamint a hátoldali 2 megapixeles és előlapi VGA kamera, illetve az USB és HDMI csatlakozó sem hiányzik a repertoárból. A 150, 180 és 200 angol fontos áron piacra kerülő készülékek 7 hüvelykes, 800x480 képpontos, 8 hüvelykes, 800x600 képpontos, valamint 9 hüvelykes, 940x500 pixeles megjelenítők köré épülnek.

------------------------
Előzmények
-
Archos 80 G9 - nem arcos, de morcos
Hordozható méretű tablet, korrekt hardverrel szerelve és abszolút versenyképes áron. Vajon a minősége is megfelelő?
Ubislate 7 – olcsó táblagép Indiából
Yipai C7: Kétmagos táblagép 100 dollár alatt
Percről percre
Ghost Recon: Future Soldier - béta számokban
A Ubisoft egy videóval köszönte meg a Ghost Rec...
PC nélküli webes közvetítés a Thanko My Broadcast zsebkamerával
A videobloggerek és netes híroldalak számára tö...
Csocsó kicsit másként: Foosball 2012
A GripGames gondozásában készülő játék hamarosa...
Aliens: CM - milyen lesz a multi?
Kérdések és válaszok az Aliens: Colonial Marine...
Anakin: Anyám
Anyáknapi novella mely a Star Wars egyik legmeg...
Gadmei T883 - a 3D tablet
Ez a tablet az átlagos, noname tabletek mezőnyéből a sebességben, a szoftverben és a 3D-ben emelkedik ki.
Hardveres majális
Új grafikus kártyákat, monitorokat, notebookokat, és sok más érdekességet gyűjtöttünk csokorba a hazai boltok polcairól.







