Március óta közel 50 százalékot esett a HTC részvények értéke

A HTC-nél komor hangulatban telhetett a reggel, hiszen a részvények értéke egy nap alatt 9,9 százalékot esett, így most 83,6 tajvani dollárt (NTD) fizetnek egy részvényért. Ez az elmúlt tíz év legrosszabb értéke, és a zuhanásnak egyáltalán nincs köze ahhoz, hogy a Taiex index 0,3 százalékra emelkedett. Az ok inkább a rendkívül negatív kilátásoknak köszönhető, valamint annak, hogy a HTC 35 százalékkal csökkentette a készülékek gyártásának számát. A második negyedévre ráadásul mindössze 33 milliárd tajvani dollárnyi bevételt jósolnak jelenleg, holott április végén még 46-51 milliárdról volt szó.

A HTC csúcskészülékeinek (mert azért többet is annak vehetünk) kereslete jóval az előzetesen várt szint alatt áll Kínában is, ami a harmadik negyedévre is rendkívül negatív hatással lehet. A Morgan Stanley elemzője, Jasmine Lu szerint a részvények értéke egészen 57 tajvani dollárig is leeshet a közeljövőben. Amikor még a One M9-et piacra dobta a HTC, akkor egy részvény 136 NTD-t ért, ma reggel 75,5 NTD-ről indult az értékesítés, tehát majdnem 50 százalékos a visszaesés. A HTC CEO-ja, Cher Wang mindenesetre bizakodó, hiszen jön még idén egy állítólag mindent elsöprő zászlóshajó.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Előzmények

Hirdetés