Hirdetés

Emlékeztető: Kötetlen olvasói találkozóra hívjuk ismét az érdeklődőket

Hirdetés

Eleinte a Veletech is egy olvasói találkozó volt, aztán elröppent pár év és most már a PlayIT-tel együtt a legnagyobb hazai technológiai rendezvény lett belőle. Ez viszont azzal is járt, hogy sokkal kevesebb időnk marad ilyenkor az olvasókkal való beszélgetésre, noha ezek sokszor nagyon inspirálóak. Arról nem is beszélve, hogy ha hasonló érdeklődésű emberek ülnek le egy asztalhoz, ott általában remek eszmecserék alakulnak ki.

Ezért aztán megint szervezünk egy roppant kötetlen, nyáresti találkozót, ahová bárki eljöhet. Június 21-én, délután 4-től megtalálhattok minket a Jégkert nevű vendéglátóipari egységben, amely a Széna téren található. A helyszínválasztás nem véletlen, itt akad kivetítő, csocsó, pingpongozási lehetőség, sok hely van és enni-inni is lehet.

Néhány vendéget is hívunk, ha már akadnak ismerőseink az iparágban, tutira eljön például a Ping Digital csapata, elhozzák az összes új, kínai telefonjukat, de szóltunk másoknak is (LG, Huawei, Samsung, TDK és mások), mert ha már a Mobilarena szervez egy ilyen estét, akkor evidens, hogy jó sok kütyü megnyomkodására is adódik lehetőség. Mivel a helyszínen van kocsmasportolási opció, ezért egy hevenyészett csocsóbajnokságot is lezavarunk, a győztest a Ping Digital díjazza is majd valamivel, érdemes edzeni és előzetesen kétfős csapatokat kialakítani, erre remek terep a fórum.

A Jégkertben van hely bőven, de azért szeretnénk tudni, hogy körülbelül hányan jönnének, ezért az oldalt megtalálható szavazódobozban kéretik véleményt nyilvánítani a megjelenést illetően. (Értelemszerűen aki nem jön, annak nincs tennivalója ezügyben.) Biztosak vagyunk benne, hogy ez az összejövetel is legalább olyan jó hangulatú lesz, mint az előző, találkozzunk tehát június 21-én 16:00-kor (vagy kicsivel utána). A fórum pedig nyitva áll csocsócsapatok alakulása és minden egyéb kérdés kapcsán.

Előzmények

Hirdetés