Az Egyesült Államok piaca számára a finn gyártó egy WiMAX vevővel is felszerelt N810 internettáblát dobott piacra, mely egyelőre meg nem erősített információk szerint most kivonásra kerülhet. A Boy Genius Report értesülései szerint a finn gyártó felhagyott a készülék gyártásával, és az internetes áruházakból is visszahívja azt, bár a saját weboldalán egyelőre még megvásárolható. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi állhat a döntés hátterében, de spekulációk szerint a WiMAX hálózatok kezelésével kapcsolatos nehézségek vagy a csekély kereslet lehet a fő ok. Egyelőre tehát nem tudni, hogy az N810 WiMAX Edition csak átmeneti kivonásra került-e, vagy esetleg valami más váltja majd fel, de ez utóbbira is megvan minden esély, hiszen a Nokia már egy ideje az OMAP3 megoldások felé kacsintgat.
Kivonásra kerül a Nokia N810 WiMAX
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Viliv X70 Atom: Internettábla Intel Atommal
A 7 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt internettábla opcionális kiegészítővel HSDPA és WiMAX hálózaton is használható.
Hír 2
-
Nokia: Az LTE a jövő
A finn óriás elkötelezett az LTE mellett és ezzel együtt nem lát fantáziát a WiMAX alkalmazásában.
Hír 19
-
Samsung Mondi: WiMAX internettábla Dél-Koreából
Méretes érintőkijelzővel, teljes QWERTY gombsorral, kamerával és navigációs megoldásokkal kecsegtető WiMAX internettáblát mutatott be a Samsung.
Hír 6
-
Nokia: Linux lesz a csúcskategóriás eszközökben
A finn óriás a nyár végén mutatja be új felsőkategóriás internettábla termékvonalát, mely az Nseries modellek feletti szegmensben helyezkednek majd el.
Hír 71
Előzmények
-
Megérkezett a Mobil Firefox második bétája
Továbbra is csak Maemo Linux alapú Nokia N810-re és számítógépekre érhető el a Mozilla Fennec mobilos böngésző.
Hír 0
-
Kézzel írt matek feladatokat is megold a Nokia
Kézzel írt matematikai műveleteket is képes megoldani a Nokia legújabb számológép szoftvere.
Hír 12
-
Elérhető a Maemo 5 SDK alfa változata
Ugyan messze még a végleges verzió, de a Maemo 5 SDK első ftesztváltozata már elérhetővé vált.
Hír 0
-
A Nokia és az amerikai piac
A Nokia elnöke az Egyesült Államok mobilpiacáról és a 4G megoldásokról beszélt.
Hír 8
Hirdetés
Percről percre
it Lassul a gamingipar, ennek keretében pedig már a Microsoft Xbox részlege is nagy költségcsökkentéseket eszközöl.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Megjött a Corsair One szériás asztali gépeinek legfrissebb generációja
ph A mágikus szavak a Raptor Lake, Ada Lovelace, AIO és valódi fabetét, de az árcédulák kapcsán nem volt szégyenlős az amerikai cég.
Újabb platformokra tart a Master Detective Archives: Rain Code
gp Eredetileg tavaly jelent meg a játék Switch-re, júliusban végre PC-n, PlayStationön és Xbox-on is elérhető lesz.
Jövő hónapban jön a Wholesome Direct
gp Akik kedvelik az indie játékokat, azoknak érdemes lesz követniük néhány hét múlva a show-t.
Az AI-ra helyezi a fókuszt az Apple M4 SoC
ph A friss rendszerchip azért a processzormagok tekintetében is újít egy nagyot.
Mozgásban a Trench Tales (PC)
gp Elindult a Kickstarter kampány, aki támogatni szeretné a fejlesztőket azoknak érdemes lehet felkersni a projekt oldalát.
8 kHz-es, jobbkezes PnP egér közeledik a Cherry Xtrfy logójával
ph A kétféle színben készülő, madzagmentes újdonságban az M4 és M8 Wireless vonalai keverednek.
2025-ben jöhet az Intel Panther Lake processzora
ph Ezt maga Pat Gelsinger, a vállalat vezetője erősítette meg.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Brave
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Okosóra lett a Huawei fitnesz karperecéből
- Huawei Watch Fit 2 - diszharmónia
- Milyen program, ami...?
- Szabadulnak a kínai eszközöktől az amerikai szolgáltatók, de ez sokba kerül
- Lejtőre került a streaming
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Milyen egeret válasszak?
- További aktív témák...