A The Wall Street Journal beszámolója szerint véget ért a Motorola (MOT) feldarabolása, mely a jövőben két különálló cégként, Motorola Mobility Holdings Inc. (MMI) és Motorola Solutions Inc. (MSI) néven folytatja tovább működését és ezzel együtt a közös vállalat részvényei is megszűnnek. A telefonos részleg a jövőben az alant látható vörös logót használja majd, míg a vállalati és hálózati részleg továbbra is az eredeti kék márkajelzést használhatja. A Motorola hálózati részlegének jelentős részét egyébként a Nokia Siemens Networks vásárolta fel, mely akvizíció még ebben a hónapban lezárásra kerülhet. A Motorola telefonos részlege az előzetes információk szerint hitelek nélkül, relatíve magas kezdőtőkével kezdheti meg működését, vagyis tiszta lappal indulhat.
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it 2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.
Fizetős formában tér vissza a Wayfinder
gp A készítők átdolgozzák a korábbi free-to-play játékot, az új korai kiadás júniusban érkezik.
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Teljes verziós játékok letöltése ingyen
- Ukrajnai háború
- Ford topik
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Olcsó sportkamerák (GoPro alternatívák)
- Blu-ray lemez tapasztalatok
- Vizsgálják a Waymo robotautók váratlan viselkedését
- EA Sports WRC '23
- The Elder Scrolls V: Skyrim
- Google Chrome
- További aktív témák...