Készül a Flash iPhone-ra

Hirdetés

Steve Jobs, az Apple jelenleg betegszabadságon lévő elnök-vezérigazgatója szerint az asztali gépekhez tervezett Adobe Flash lejátszó túlságosan is erőforrásigényes, míg a Flash Lite túl gyenge alternatívának tűnik az iPhone számára, éppen ezért az Flash megoldások mellőzése mellett döntött a cég. Korábban az Adobe már bejelentette, hogy dolgozik egy iPhone kompatibilis Flash lejátszón, ám az Apple hozzájárulása nélkül semmiképp sem tudta volna feltölteni az App Store-ba. A múlt héten azonban Shantanu Narayen, az Adobe elnök-vezérigazgatója arról számolt be, hogy a két cég együtt dolgozik a Flash támogatás bevezetésén. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy milyen formában jelenik majd meg a Flash támogatás, de remélhetőleg a Safari bővítményeként, közvetlenül az alapszoftverbe kerül majd bele.

Azóta történt

Előzmények