Hirdetés

Képeken a Samsung Galaxy S6 prototípusa

Úgy tűnik, ahogy közeledik a vasárnapi bejelentés, úgy kelnek szárnyra újabbnál újabb pletykák a Samsung csúcskészülékével kapcsolatban. Most fotók kerültek fel az internetre, melyen már állítólag a Galaxy S6 sima változata látható, lesz ugyanis majd egy oldalra nyúló kijelzővel szerelt Edge variáns is.

Samsung Galaxy S6

A képeken tisztán megfigyelhető, hogy az eddigiektől néhány helyen jelentősen eltérő formavilággal érkezik a mobil, az elő- és a hátlapon üveg borítás látható, oldalt pedig fém keret fut körbe. Ugyan a minőségi előrelépés megkérdőjelezhetetlen, a telefon alja erősen hasonlít az Apple iPhone 6 kialakításához, bár a Galaxy Alpha alja is hasonlóan néz ki.

Samsung Galaxy S6

Ha egyébként tényleg üveg lesz a hátsó borítás, akkor valószínűleg nem tudjuk majd eltávolítani, így az akkumulátort sem lehet majd cserélni, pedig ez eddig mindig vonzó volt a Samsung termékeiben. A kamera hátul kapott helyet, mellette jobbra pedig a ledes villanó, valamint a pulzusmérő üldögél. A masina elején szemügyre vehető a home gomb is, mely az eddigieknél szélesebb lett.

Samsung Galaxy S6

Jobb oldalra álmodták meg a SIM-tálcát, melynek közvetlen szomszédságába került a bekapcsológomb. A 3,5 milliméteres jack kimenetet immár alulra szerelték, mint ahogy a hangszóró is itt fedezhető fel, felül pedig mindössze egy másodlagos mikrofon és egy infra lámpa vehető használatba. Ugyan a képek már nagyon hasonlíthatnak a végleges változathoz, ez még csak egy prototípus lehet, bár sokban a végleges változat sem fog majd eltérni ettől.

Azóta történt

Előzmények

  • Megmutatta magát a Galaxy S6 Edge

    Az egyik szolgáltató oldalán bukkant fel a várhatóan vasárnap bemutatkozó, mindkét oldalára lehajló kijelzővel felszerelt új Galaxy Edge

  • Megvan mikortól kapható a „Galaxy S6”?

    Az már szinte biztos, hogy a következő Samsung csúcskészülék március 1-jén, Barcelonában mutatkozik be, most pedig arról is hallani lehet, hogy az értékesítés mikor kezdődhet meg.

  • Üveg hátlappal érkezik a Galaxy S6?

    A legújabb Samsung Galaxy S6 pletyka szembemegy az eddigiekkel: koreai források szerint az új csúcskészülék fémkeretét elől-hátul üveglap foghatja közre.

  • Tesztfázisban a Galaxy S6?

    A Samsung következő, csak Project Zeróként emlegetett csúcskészüléke már előzetes tesztelés alatt állhat indiai vámdokumentumok szerint.

Hirdetés