Kémfotókon a „Meizu MX5”?

A Xiaomi már befutott Ázsiában, most pedig a Meizun a sor, hogy a mobilpiac jelentékeny hányadát magáénak tudja. Csúcskategóriás sorozatuk az MX nevet viseli, és tavaly mindjárt két ilyen típusjelzésű készülék is megjelent, a Full HD-s MX4 és a QHD-s MX4 Pro, az utóbbi ujjlenyomat-olvasóval és Samsung Exynos 5430-as rendszerchippel.

A Meizu MX5 és ujjlenyomat-olvasója lehet az alábbi képeken A Meizu MX5 és ujjlenyomat-olvasója lehet az alábbi képeken
A Meizu MX5 és ujjlenyomat-olvasója lehet az alábbi képeken [+]

Úgy tűnik, hogy a folytatás, a hivatalos bejelentés előtt álló MX5 is előlapi, a kezdőképernyő gombba épített biometrikus szenzorral érkezik, egy kínai oldal ugyanis lencsevégre kapott egy készüléket, amelyen állításuk szerint a(z egyik) 2015-ös Meizu csúcskészülék pillantható meg. Az ujjlenyomat-olvasó egyébként egyre népszerűbb alkatrész a mobiltelefonokban, állítólag a nagy hazai rivális, a Xiaomi is mellékel ilyen technológiát az Mi-5-be. A Meizut egyébként korábban már a Nokiával is hírbe hozták, sőt: olyan pletykák is voltak, hogy az MX5 41 megapixeles hátlapi kamerát kap, erről azonban egyelőre nem érkeztek friss információk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

Előzmények

  • Kémfotón a Meizu MX Supreme?

    A Meizu és a Nokia pletykaszinten sokat emlegetett közös csúcskészüléke bukhatott le a most kiszivárgott kémfotón.

  • Meizu m1 note - én elmentem a vásárba

    Az m1 note (így, kisbetűkkel) szinte minden szempontból csúcskészülék, csak éppen a külső és az árcédula árulkodik középkategóriáról, ám ne becsüljük alá a Meizu jól árazott phabletjét!

  • 41 megapixeles kamerát kaphat a Meizu MX5

    Friss kémhírek szerint a Meizu MX sorozatának legújabb tagja hatalmas felbontású kameraszenzorral érkezik.

  • Meizu MX4 - reformkonyha kínai módra

    Két év után ismét náluk járt egy Meizu, és megint furán néztünk a sajátos Flyme OS-re. Azonban a különleges Android variáció mögött remek telefon lapul, kár hogy nálunk nem forgalmazzák.

Hirdetés