Hirdetés

Július legvégén érkezik a tizenes „Samsung Z3”

A Tizen OS-t többek között a Samsung fejleszti, és az operációs rendszer felbukkant már nem egy okostévéjükön és okosórájukon. A mobilvilágba még nem igazán sikerült betörni az OS-szel, ám a Samsung Z1 sikere előrevetíti a Tizen elterjedésének lehetőségét, abból a készülékből ugyanis több, mint egymillió darab elkelt. A szerényebb képességű Z1-et most egy középkategóriás modell követheti, és a SamMobile úgy tudja, hogy a Z3 már a hónap végén, a július 30-31-én megrendezésre kerülő Tizen Developer Summiton elstartolhat, ahol állítólag minden résztvevő kezébe nyomnak egy ilyen mobilt.


A fenti képeken állítólag a Samsung Z3 látható [+]

Az első három piac, ahol a Z3 megjelenik, az indiai, a bangladesi és a nepáli lehet, és a szóban forgó készülék már a Tizen legújabb, 3.0-s verzióját fogja futtatni. A Samsung elkötelezettségét jelöli, hogy a Z3 már komolyabb hardverrel (négymagos Spreadtrum SC7730S SoC-val, 1,5 gigabájt RAM-mal, 8 gigabájtos belső tárolóval és 2,600 mAh-s akkumulátorral), illetve öthüvelykes, HD felbontású AMOLED kijelzővel érkezik. Mindez azt jelenti, hogy a dualSIM-es, az előlapon 5, a hátlapon pedig 8 megapixeles kamerával felszerelt Z3 drágább lesz az elődjénél, ám a gyártó bízik benne, hogy a Tizen 3.0 elég meggyőző rendszer lesz, hogy a középkategóriában is sikert arasson a Z-sorozat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés