A 9to5Mac értesülései szerint az iPad mini november 2-ai premierje a modem nélküli változatokra fog korlátozódni, melyet követően majdnem három teljes hetet kell várni a 4G LTE kiadásokra. Az Apple amerikai weboldala november közepét említ a premier várható időpontjának, az előrendelések leadásakor pedig november 21-ei kiszállítási dátumról értesülhetnek a vásárlók. Az Egyesült Államokban az AT&T Wireless, Sprint és Verizon Wireless is értékesíteni fogja az Apple táblagépét, melyek a kizárólag WLAN hálózatok elérésére alkalmas változatoknál 160 dollárral drágábban kaphatóak. Hazánkban a készülékek kártyafüggetlen változatban, közvetlenül a gyártótól és független elektronikai üzletláncoktól is is megvásárolható lesz.
Azóta történt
-
iPad mini ellen „kampányol” az Amazon
A világ legnagyobb online áruháza szerint a saját táblagépe jóval többet kínál jóval kevesebbért.
Hír 180
Előzmények
-
Bemutatkozott az iPad mini
Felére csökkentett tömegű, mégis hosszú üzemidejű és jól felszerelt internettáblával rukkolt elő az Apple.
Hír 158
-
Élőben az Apple sajtótájékoztatójáról
A negyedik generációs iPad mellett az iPad mini is bemutatkozott San Joséban.
Helyszíni riport 389
-
iPad mini – 4:3-as kijelzővel
Az állítólagos komponensek felbukkanásával egyre biztosabbra vehető, hogy nem HD képarányú kijelzővel érkezik az Apple kisebbik táblagépe.
Hír 105
-
iPad mini – október 23-án?
Pletykának szerint néhány nappal a Windows 8 operációs rendszer premierje előtt mutatja be az Apple a kisebb és olcsóbb táblagépét.
Hír 43
Hirdetés
Percről percre
it A Disney és a Warner Bros Discovery elsőként az USA-ban csomagolja össze a Disney+, a Hulu és a Max szolgáltatásokat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Megjelent az EasySMX okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Marvel Rivals - Középpontban Hela
gp Folytatódik a karakterbemutatók sorozata, a legújabb részben a Halál Istennője kerül a középpontba.
Bemutatta ZUFS 4.0-s memóriáját az SK Hynix
ph A Zoned UFS technológia fejlesztése még 2019-ben kezdődött, és pont kész lett az AI betörésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Külpolitika
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Hálózati / IP kamera
- SSD kibeszélő
- CASIO órák kedvelők topicja!
- Házimozi belépő szinten
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...