Utolsó programunk az IFA-n egy találkozó volt Ken Honggal. Nem tudom, hogy be kell-e mutatni az urat a törzsolvasóknak, az LG kommunikációs igazgatója a szokásosnál is lazább volt, úgyhogy keletkezett egy interjú, amit már javában vágunk és feliratozunk. Közben pedig a komplett LG stáb a fal mögött extázisban kurjongatott, mert épp a koreai válogatott leverte a japókat.

Az LG stand leglátványosabb eleme a tévéalagút [+]

De mindezek után felkerekedtünk, visszamentünk a szállásra és dr. Kinddal kisvártatva újra útra keltünk Kreuzberg városrészbe, hogy a Kimchi Princess nevű helyen étkezzünk. Egyrészt Kreuzbergben van néhány elég ismert graffiti, az egyik Victor Ash műve, az asztronauta, amely a szovjet-amerikai űrversenynek állít emlékeket. Úgy néz ki, mintha félbemaradt volna, mert az űrhajós keze üres, de korábban a szemközti benzinkút zászlórúdja pont úgy volt megvilágítva, hogy oda vetett árnyékot. A másik pedig a ROA nevű művész alkotása, pénzben dagonyázó patkányokról, ami egyfajta kapitalzimus-hedonizmus ellenes munka, újabban a Trump-gyűlölők zarándokhelye, most is volt kint egy amerikai elnököt gúnyoló poszter a kerítésen.

[+]

Na, de után tényleg megérkeztünk a koreai étterembe, amely tömve volt, várni kellett az asztalra, úgyhogy időközben a szemközti koreai kisboltban vásároltunk pár autentikus kaját, aztán leültünk és rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy rendelünk egy hotpot tálat. Kind még sosem evett ilyet, én legutóbb Tajvanon, de a koreai verzió kicsit más, mert itt nem te dobálod be a hozzávalókat a fortyogó lébe (amihez gázfőzőt is kihoztak), hanem gyárilag benne van, szóval csak üldögélsz felette és várod, hogy kész legyen, utána lehet halászgatni. A csípős lében pedig szépen úszkált mindenféle csemege, pok-choi, kimchi, császárszalonna, húsos táska, üvegtészta, tofu, meg még ki tudja, hogy micsoda, de eléggé mindegy volt, mert az egész úgy volt tökéletes, ahogyan volt.

[+]

Úgyhogy visszametróztunk nagyon bulizó németek (és turisták) között a szállásunkra, Bocha is pont akkor esett be egy haveri sörözésről (egy értelme van annak, hogy a fél népesség elhagyja az országot, hogy mindenhol találsz ismerősöket), de mivel másnap 9 órányi vezetés várt ránk, ezért hamar elcsendesedtünk. Oké, előtte még nyomtunk egy FIFA 18-at az egyébként is ebben a lakásban élő Kristóffal, aki amúgy focista és kint játszik egy berlini kiscsapatnál, mert nem ebből akar megélni, hanem sulira gyűjt, de amúgy tök jól focizik, csak nem bírta az otthoni közeget, pedig négy hazai "akadémián" is járt... na, mindegy, hosszúra nyúlna ez a bejegyzés, ha minden ilyen történetet kifejtenénk, de azért lehet sejteni, hogy mi motivál egy 23 éves sportolót, hogy inkább a németeknél próbáljon szerencsét.