Hirdetés

Hűtőrendszer világít a OnePlus 11 Concept hátulján

Nem kizárólag esztétikai funkciót tölt be, de akármilyen vonzó is, úgysem kerül forgalomba a OnePlus koncepciómodellje.

Menetrendszerűen mutatkozott be a OnePlus koncepciókészüléke, ami a OnePlus 11 modellre épül. Hardveresen mindössze a hűtőrendszer eltérő, de ez annyiban teljesen irreleváns is, hogy az eszköz nem kerül tömeggyártásba, így piaci forgalomba sem, egyetlen funkciója, hogy szemléltesse a gyártó legújabb fejlesztésű hűtőrendszerét, az Active CryoFluxot.


[+]

Az Active CryoFlux megnevezés tulajdonképpen egy miniatürizált zárt hurkos hűtőrendszert takar (mint, amilyet a PC_kben használnak), amit ez esetben egy 0,2 cm2-es, piezoelektromos kerámia mikroszivattyú működtet. Az SoC által termelt hőt a rendszerben keringő folyadék veszi fel és adja le fokozatosan, a csőrendszert pedig mutatós, hideg kék fény hangsúlyozza a készülék hátlapján. A rendszer 1,6°C-kal csökkenti a készülék hőmérsékletét töltés közben ami 30-45 másodpercet farag a teljes töltési időből (Wooow!), a 2,1°C pedig 3-4 fps pluszt jelent játék közben.


[+]

Azt nem tudjuk, hogy a guilloche-textúrát kapott kameratárcsát szegélyező LED csík is a hűtő-érhálózat részét képezi-e vagy csak dekoráció, utóbbi esetben pedig bevethető-e egyéb feladatokra is, például értesítéskijelzés, de ezt a Barcelonában kiküldetésben lévő kontingens hamarosan kideríti a OnePlus standján.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés