Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich bemutatásával együtt debütált a platform arcfelismerésen alapuló képernyőzár feloldási megoldása, mely a jövőben nem feltétlenül lesz elérhető minden készülék számára. Az unwired view értesülései szerint a HTC nemrég sikeresen bejegyeztette a szolgáltatás működését leíró „Face Unlock” szabadalmát, melyen 2008 novemberi keltezés szerepel. Nem valószínű, hogy a HTC közvetlenül a Google, vagy maga az Android platform ellen bevetné a szabadalmát, de az sem biztos, hogy a konkurensek számára ingyenesen teszi lehetővé a technológia használatát. A tajvani gyártó megoldása egyébként annyiban különbözik a Google saját rendszerétől, hogy a képernyőzár jelszóval történő feloldásakor automatikusan rögzítené a felhasználó arcát, vagyis legközelebb már jelszó nélkül is lehetővé tenné a készülék használatát. A HTC egyelőre nem tett jogi lépéseket a Samsung Galaxy S és Galaxy W „Value Pack” frissítésében elérhető arcfelismerés, egészen pontosan a mosollyal vagy pislogással történő feloldás miatt.
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.