Hivatalos: Leica lencsékkel érkezik a Huawei P9

Hirdetés

Szerdán mutatkozik be a P9, amelyről a Huawei már múlt hét pénteken, tavalyi pénzügyi eredményei bejelentésekor nyíltan beszélt. A Leica neve korábban is szóba került a P8 folytatása kapcsán, hiszen a két vállalat nemrég stratégiai megállapodást kötött, és Guo Ping egyértelművé tette ennek az első eredményét: „nemsokára bemutatjuk P9-es okostelefonunkat, amelyet a Leicával együtt alkottunk meg” – mondta a sajtóeseményen.


[+]

A fenti, hivatalosnak tűnő renderképet már a CN Beta szivárogtatta ki, és a kamerarész nemcsak az eddigi kéminformációkat véli megerősíteni (dupla optika, dupla ledes villanópár, lézeres autofókusz), hanem a lencsék paramétereit is: azok a Leica ASPH-típusú (aszferikus) Summarit sorozatát gyarapíthatják mobilos méretekben, vagy f/2,2 és f/27-es blendével, vagy 27 milliméteres fókusztávolsággal (35 mm ekv.). A mélységélességgel már a Honor 6 Plus esetében is lehetett játszadozni (akkor f/0,96 és f/16 között), és szinte biztos, hogy számos különleges kameramód kapcsolódni fog a Huawei P9-hez is. Ott leszünk a szerdai bemutatón.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés