Gyorskeresés
Mobil, navi
Online vásárlás
RSS csatornák
Hivatalos képeken a Symbian^4
A Symbian Foundation jóvoltából jópár képen látható az egyelőre még fejlesztés alatt álló Symbian^4 platform kezelőfelülete.
Sokak számára talán kissé érthetetlennek tűnik, hogy a Nokia miért erőlteti az Nseries N8 operációs rendszerét is jelentő Symbian^3 fejlesztését, amikor a teljes egészében Qt alapokon nyugvó Symbian^4 technikailag és felhasználói élmény szempontjából is sokkal előremutatóbbnak tűnik, ám ezen köztes kiadás igen komoly jelentőséggel bír. A Symbian Foundation által néhány képen bemutatott új platform nem csak a szokásos stílusjegyekkel, hanem a korábbi rendszerekkel való kompatibilitással is szakít, ugyanis az Avkon grafikus motor is nyugdíjba vonul, vagyis a Symbian eredeti fejlesztőkészletével készített Symbian Series 60 szoftverek a jövő év elején érkező rendszeren már nem lesznek használhatóak. Az összekötő láncszem azonban a Qt platformfüggetlen fejlesztőeszköz, mely segítségével a Series 60, Symbian^3 és Symbian^4 alapú eszközök közötti különbségek észrevétlenül áthidalhatóak. Az év végére funkcionálisan kész állapotba kerülő Symbian^4 számos téren átdolgozott készenléti kijelzőt, keskenyebb állapotsort, a megjelenítő tetején helyet foglaló legördülő menüket és hosszú érintéssel előhívható almenüket kínál majd a rendszer minden részén. Az egyelőre még fejlesztés alatt álló felület végleges megjelenése még sokat változhat, ráadásul a Nokia modellek sosem a Symbian alap menürendszerét használják, vagyis az Nseries N8 utódja az alant látottaktól számos téren eltérő menürendszerrel a fedélzetén érkezhet.
BitMarket ajánlatok
-
Nokia 5320
Specifikációk: Második kamera, Video felvétel, Színes kijelző, Bluetooth, 3G (UMTS), Okostelefon, Modell: átlago...
35 000 Ft-tól -
Nokia 1661
Specifikációk: Színes kijelző, Modell: átlagos, Árnyalatok száma: 65 536, Felbontás: 128 x 160 pixel, Belső memó...
10 990 Ft-tól -
Airis T483
Specifikációk: Színes kijelző, Wi-Fi (WLAN), Bluetooth, Modell: csúsztatható, Operációs rendszer: Windows® Mobil...
76 000 Ft-tól
-
Samsung GT-B6520 OmniaPro 5
0 Ft-tól -
Nokia 6650 Fold
44 999 Ft-tól -
Samsung SGH-D900
27 900 Ft-tól
























