Gyorskeresés
Helyes úton jár a Nokia?
A Series 60 platform korábbi felelőse szerint elhibázott lépés az egyetlen platform sikerére alapozó stratégia.
Hirdetés
Lee Williams, a Nokia Series 60 platformjáért felelős korábbi alelnöke és a Symbian Foundation korábbi vezetője nemrég élesen kritizálta Stephen Elop egyetlen platformra fókuszáló piaci stratégiáját, hiszen az exkluzív szövetségek hosszú távon igen veszélyesek lehetnek. A korábbi vezető szerint egyetlen kijelzőmérettel nem lehet minden piaci igényt lefedni és ugyanígy az egy lábon álló stratégia sem lehet jó választás. A hatalmas veszteségekre utalva Williams hozzátette, hogy bölcsebb dolog lett volna egy-két Windows Phone-alapú megoldással bővíteni a portfóliót, mintsem azt sulykolni, hogy csupán egyetlen platformra van szükség. A Symbian eladások drasztikus csökkenése szintén ezen kommunikáció logikus következménye, melyért a finn óriás hatalmas veszteségeket lesz még kénytelen lenyelni.
Az új vezérigazgató stratégiája más szemszögből nézve viszont teljesen logikus, hiszen a „mobilháború” ma már nem termékek, hanem ökoszisztémák színterén zajlik: ha valaki megszokja egy platform szolgáltatásait, és különféle tartalmakért, alkalmazásokért extra összegeket is kifizet, akkor azt a következő készülékére is szeretné átvinni, mely erősen behatárolja a választási lehetőségeket. A gyengébb szoftververziók miatt kissé megkopott Symbian renoméjának helyreállítása, a vásárlók és fejlesztők megnyerése egyedül túl nagy falat lenne. A Windows Phone felfuttatása ugyanakkor a Microsoft számára is fontos, ám a Symbian és MeeGo platform ez esetben felesleges konkurenciát jelentene.

Nokia N9 vs. Lumia 800
Azóta történt
Előzmények
Csúszik a Lumia 900 európai premierje
Megérkezett a hófehér Lumia 900
Lumia 610 NFC – érintésmentes fizetéssel
-
Nokia Asha 303 - oprendszer nélküli maximum
A C3 utódjának fogható fel az Asha sorozat 303-as modellje, amely minden földi jóval kecsegtet – de zárt rendszert használ.
-
Nokia N9 - az első mohikán
És az utolsó mohikán is egy személyben, hiszen nem kizárt, hogy a világ egyetlen kereskedelmi forgalomba került MeeGo rendszerű telefonjáról van szó.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ubisoft - A Watch_Dogs és az Assassin's Creed 4 is érkezik Xbox ONE-ra
A Ubisoft is megerősítette, hogy két legújabb j...
Battlefield 4 - Xbox ONE-ra is érkezik
Az EA megerősítette, hogy a Battlefield legújab...
Steven Spielberg és az élőszereplős Halo sorozat
Kellemes meglepetést okozott Spielberg és a Mic...
Thief - Xbox One-ra
Sorra jelentik be a kiadók az Xbox One-ra megje...
Destiny - Xbox One-ra is
A Bungie megerősítette, hogy Xbox One-ra is meg...
Xbox ONE - Bejelentés
Ma este 7 órakor bemutatkozott a Microsoft új konzolja, amely az Xbox ONE nevet kapta.
eGPU külső videokártya #2
Cikksorozatom eme részében írom le, miként építettem meg a külső videokártya házikóját
Ez lett volna a Valve szemüveg
A Valve februárban 25 embert küldött el, Gabe Newell akkor azt nyilatkozta, hogy egy projektet sem állítanak le. Most kiderült, hogy mégis volt egy áldozat, de szerencsére nem tűnt el a süllyesztőben.







