Három készülék körvonalai láthatók a Sony előzetesében

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a nagy gyártók egy-egy csúcstermék exkluzív bemutatója helyett mindjárt több új kütyüről is lerántják a leplet, és úgy tűnik, hogy a Sony is egy egész termékcsalád bemutatására készül szeptember 3-án, a berlini IFA-kiállításon, ahol természetesen mi is ott leszünk. Három új Xperia készülékről lehetett hallani az elmúlt hetekben, és egy nagy hármas számmal indul az alábbi reklámfilm is, ami a három termék mellett (amelyek körvonalai a videó végén egy pillanatra kirajzolódnak) a Z3 sorozatnévre is utalhat.

Az Xperia Z3 a Z2 némileg feltuningolt változata lehet, valamivel karcsúbb kivitellel, azonban igazán komoly változásokra nem lehet számítani. A Z3 Compact megjelenése már valamivel izgalmasabb lehet, ugyanis lassan háromnegyed éve, hogy a kicsi, ámde igen erős elődöt bejelentették, és sokan várják a kompakt készülék folytatását, amely a Z3-hoz hasonlóan Snapdragon 801-es rendszerchippel, valamint 3 gigabájt memóriával érkezhet. A család harmadik tagja az Xperia Z3 Tablet Compact lehet. A terméknév már az egyik Sony kiegészítő leírásában lebukott, más forrásból pedig ugyancsak a Snapdragon 801-es SoC-ről hallottunk, úgyhogy hardveresen a trió hasonlóan lehet felszerelve. A reklámfilm egyébként közvetetten kitűnő megjelenítésre, hosszú üzemidőre, vízállóságra és remek zenei élményre utal.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • Komoly sikereket vár az Xperia C3-tól a Sony

    Napokon belül elstartol az önfotóra kihegyezett Xperia C3, és a Sony tajvani részlege optimistán tekint előre az eladási mutatók tekintetében.

  • Sony Xperia T3 - acélos óriás

    Nagyképernyős, vékony mobiltelefonnal állt elő a Sony, amely a középkategóriában megjelenésével, kamerájával és kecses, rozsdamentes acél fémkeretével hívja fel magára a figyelmet.

  • Sony Xperia M2 - egyről a kettőre

    A japán gyártó egy aktuális középkategóriás eszközt is bemutatott, mely szép kijelzővel, kellemes formatervvel és gyors rendszerrel büszkélkedhet.

  • Sony Xperia Z2 - esszencia

    A Sony beleadott apait-anyait, hogy a Z2 kompromisszumoktól mentes csúcsmodell lehessen. Majdnem sikerült is, csak apróságokon múlik a tökéletesség.

Hirdetés