Google Phone helyett Android

Hallatlanul ügyesen előkészített kampány után tette közzé ma a Google, nevezetesen Andy Rubin, a cég mobilplatformért felelős igazgatója, hogy végül is mit keres a szoftvercég a mobiltelefonok piacán. A hónapok óta lebegtetett nagy dobás a sajtóban a GPhone kódnéven futott, időnként azt a lehetőséget is megvillantva, hogy talán saját készülékkel szállnak be a versenybe – bármily csekély valószerűsége volt is ennek.

Az elmúlt egy-két napban aztán már tisztább lett a kép, különösen azután, hogy a tekintélyes lapok megtudták: a Google a nagy amerikai mobilszolgáltatókkal tárgyal egy új platform (s egy új üzleti konstrukció) bevezetéséről, s a New York Times aztán tegnap le is hozott egy terjedelmes interjút az említett Andy Rubinnal, melyben ő vázlatosan feltárja a „nagy titkot”. S ezek után ma a vállalat hivatalos blogjában meg is írta, hogy nem telefont készítettek, hanem annál sokkal nagyobb dolgot: egy nyílt mobilos platformot. Andy Rubin szerint a most bejelentett együttműködés az Open Handset Alliance (OHA) nevű konzorcium és az Android néven futó szoftvercsomag kialakítói között komoly változást hoz majd a mobilpiacon.

A nagy dobás, az Android a bejelentés szerint egy átfogó, nyitott, mobil eszközök számára tervezett platform, mely operációs rendszert, felhasználói felületet és alkalmazásokat egyaránt magában foglal, ám igyekeztek a fejlesztés során mindazokat a gátakat lebontani, amely a mobilra alkalmazott innovációt gátolta. Az OHA több mint 30 iparági szereplőt gyűjtött össze – a résztvevők lenyűgöző névsorának megjelenését is a mai napra időzítették, hogy hatásosabb legyen (például a Motorola, a Qualcomm, a HTC és a T-Mobile) –, s a mobilpiac egészét, a gyártástól a felhasználásig terjedő spektrumot átfogó közös munka arra irányul, hogy egy, az egész világra, a teljes mobilpiacra érvényes rendszert és nyitott szabványt hozzanak létre.

Andy Rubin kijelentései némileg összecsengenek a hírrel, mely szerint a világ egyik technológiában élen járó országában komoly hangsúlyeltolódást tapasztaltak a mobileszközök javára. A Google – és a társvállalatok – víziója nyilvánvalóan egy olyan várakozásra alapul, mely szerint a hétköznapi információszerzés (legalábbis az átlagos fogyasztó szintjén) a közeljövőben átkerül a mobileszközök, az internetezés mobil formájának oldalára, s ezen az éppen születőben lévő piacon szerezheti meg a Google a vezető pozíciót – még akkor is, ha nyitott platformot alkalmaznak –, ha a nagyvállalatokkal egyetértésben a saját fejlesztését képes szabvánnyá tenni.

A Google nyitottság melletti elkötelezettségét Andy Rubin azzal jelzi, hogy megígérte: a fejlesztők november 12-éig hozzáférhetnek az Android SDK-jához (Software Development Kit – szoftverfejlesztői csomag), az átlagos felhasználók egyébként a tervek szerint 2008 első félévében juthatnak olyan telefonhoz, amelyen az Android fut.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés