Google, Facebook és Skype szövetség születhet

Az ingyenes VoIP és kedvező tarifákért korlátlan vezetékes hívásokat biztosító megoldások ellenére úgy tűnik, hogy a Skype továbbra sem tudott jelentős anyagi előrelépésről beszámolni, így hamarosan eladásra kerülhet. A Reuters értesülése szerint Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója körülbelül 3–4 milliárd dollárért szeretné megkaparintani a céget, mely jelentős lendületet adhatna az egyelőre még csak a szárnyait próbálgató közösségi kommunikációs szolgáltatásainak. Más források szerint azonban sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a Google, a Facebook és a Skype egy közös vállalkozásba kezdhet, mely révén egy minden korábbinál erősebb kommunikációs szövetség jöhetne létre. A feltételezéseket egyelőre egyik fél sem erősítette meg, noha a VoIP partnerség mindhárom – illetve felvásárlás esetén mindkét – cég számára előnyös lenne.

Hirdetés