A Samsung készülékei esetén nem ritka, hogy egyes régiókban eltérő processzorral, vagy AMOLED helyett folyadékkristályos kijelzővel kerülnek forgalomba, sőt, néhány szolgáltató kérésére a gyártó akár a formaterven is hajlandó kisebb változtatásokat eszközölni. A legfrissebb pletykák szerint a tendencia a Galaxy S5 esetén is folytatódni fog, ám ezúttal árban is jelentősen eltérő verziókra is számítani lehet. A Snapdragon 805 processzorral szerelt, 650 eurós műanyag alapmodell mellett egy 64 bites Exynos 6 processzorral szerelt prémium változat is kiadásra kerül, mely a 150 eurós felárért fém burkolatot is kínál. Közös jellemző viszont az 5,25 hüvelykes, 2560 x 1440 képpontos QHD kijelző és a 16 megapixeles kamera, mely néhány újabb beszámoló szerint optikai képstabilizátorral is bír.
Azóta történt
-
Márciusban debütál a Galaxy S5
A Samsung egyik vezetője szerint nem a Mobile World Congress alkalmával mutatkozik be az S-széria legújabb tagja.
Hír 100
-
Galaxy S5 – ujjlenyomat-olvasóval
Írisz felismerés helyett az ujjlenyomatok felismerésével azonosítja be tulajdonosát a Samsung következő S-szériás csúcsmobilja.
Hír 93
-
Ilyen lesz a Galaxy S5?
Egy valószínűleg felső mezőnybe szánt készülékének formatervét védette le a Samsung.
Hír 173
-
Galaxy S5 – 21 megapixeles kamerával?
Egy állítólagos tesztfotó tanúsága szerint a vártnál nagyobb felbontású kamerával érkezik a Samsung következő S-szériás csúcsmodellje.
Hír 66
Előzmények
-
Galaxy S5 – Snapdragon 805 processzorral?
A Samsung következő S-sorozatú csúcsmodelljében debütálhat a Qualcomm legfürgébb processzora.
Hír 94
-
Samsung Galaxy S5 az idei MWC-n?
Megbízhatónak tűnő források szerint a dél-korai gyártó csúcsmodellje az idei barcelonai kiállításon kerülhet bejelentésre.
Hír 75
-
Galaxy blog: Galaxy S5 pletykaáradat
A Samsung legújabb kijelzőjének sorozatgyártása újabb pletykahullámot indított el.
Blogbejegyzés 78
-
Galaxy S5 – QHD AMOLED panellel?
A Samsung kijelzőgyártó divíziója megkezdte a négyszeres HD felbontású 5,25 hüvelykes szerves kijelzők sorozatgyártását.
Hír 169
Hirdetés
Percről percre
it Az FCC szerint sokkal több kormányzati tőkére van szükség, hogy kirakják a kínai eszközöket az amerikai telekomcégek hálózataiból.
it Az USA politikusai sürgetik Kínát és Oroszországot, hogy rögzítsék: csak ember irányíthat atomfegyvereket, AI nem.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
AMD-s szerverprocesszorokhoz való, készre szerelt vízhűtés a SilverStone-tól
ph A nyár folyamán debütáló konstrukció blokkja kényelmesen befér 1U magasságú rackekbe is.
2026-ban hozhatja saját IGP-jét a Samsung
ph Persze nagy kérdés, hogy mennyire lesz majd valóban saját tervezésű.
Még idén frissíti a ROG Ally-t az ASUS
ph A 2024-es verzió a Computexen jöhet, de hivatalosan még semmit sem tudni róla.
Visions of Mana - Esélyes, hogy elkaszálták a PS4 verziót
gp Egyelőre hivatalos bejelentés még nem érkezett, mindössze egy apró szóbeszédnek lehetünk tanúi.
Véget is ért egyelőre a Helldivers II körül balhé
gp Úgy tűnik, hogy egyre több sötét felhő kezd gyűlni a játék körül a Sony döntése miatt.
Végre Steamre tart a Sins of a Solar Empire II
gp A nyár folyamán véget ér az Epic Games Store exkluzivitása és a Valve rendszerében is megjelenik a teljes kiadás.
Gyorsulást hoz az MSI Claw új szoftverfrissítése
ph Az MSI a későbbi frissítéseket is egyszerűbbé teszi az új BIOS által.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- A Colorful "fagyosan kompakt" alkatrészekkel megy elébe a nyárnak
- Milyen autót vegyek?
- Samsung Galaxy A72 - kicsit király
- Eredeti játékok OFF topik
- Háromféle processzor is része lesz a Core 200 sorozatnak
- Milyen egeret válasszak?
- Politika
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen okostelefont vegyek?
- ZTE Blade A34 - nem a legélesebb kés a fiókban
- További aktív témák...