Indiában már jelenleg is elérhető a két hálózat egyidejű kezelésére alkalmas Galaxy Ace DuoS, mely azonban csak egyetlen SIM fogadására alkalmas, hiszen a másodlagos hálózat kizárólag CDMA lehetett. A Samsung szerencsére felismerte, hogy Európában is van igény kétkártyás okostelefonokra, így két GSM hálózat egyidejű elérésére alkalmas kiadásban is bemutatta a készüléket. Az Android 2.3 Gingerbread alapokon nyugvó jövevény technikai fronton nem sokat változott, vagyis 3,5 hüvelykes, 320x480 képpontos kapacitív multitouch TFT-LCD érintőkijelzőt, 3,2 megapixeles kamerát, GPS, WLAN és Bluetooth 3.0 modult, 832 MHz-es processzort és 1650 mAh kapacitású akkumulátort kapott. Az Oroszországban már júniusban piacra kerülő Galaxy Ace DuoS kapcsán fontos megjegyezni, hogy a két SIM hívás és adatátvitel közben is aktív marad, vagyis sok olcsóbb alternatívától eltérően a „Dual SIM always on” technológiát is támogatja.
Azóta történt
-
Optimus L3 E405 – okos kétkártyás
Mérsékelt árfekvésű, két hálózat egyidejű elérésére alkalmas okostelefonnal rukkolt elő a kisebbik dél-koreai gyártó.
Hír 8
-
Vivo 4.3 – két mag, két SIM és ICS
Mérsékelt áron kezd a világ első Super AMOLED Plus kijelzővel szerelt kétkártyás okostelefonja.
Hír 48
Előzmények
-
Samsung Evan – újabb kétkártyás
Újabb két hálózat egyidejű elérésére alkalmas alapmobillal rukkolt elő a nagyobbik dél-koreai gyártó.
Hír 26
-
Samsung Champ Deluxe - a luxus messze van
Alapszintű, érintős készülék a Samungtól. Ilyenből volt már egy tucat és a nevét leszámítva ez sem váltja meg a világot.
Teszt 64
-
Piacon a Galaxy Ace Plus
A Galaxy Ace 2 és Mini 2 mellett az Ace Plus változat is a boltok polcaira került.
Hír 44
-
Samsung Galaxy Y DuoS - kettős kompromisszum
Egyik legolcsóbb okostelefonjából csinált a Samsung két SIM-es készüléket. Rutinból oldották meg, pedig jobb is lehetett volna.
Teszt 91
Hirdetés
Percről percre
gp Nagyon sok évtizeddel az eredeti Lunar Lander megjelenése óta ismét ezen a címen jelent meg Atari logóval egy játék. Vajon mennyit javult a játékdesign a hetvenes évek óta?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Újabb részleteket kaptunk a Terminator: Survivors című játékról
gp A játékot egyedül, vagy társakkal együtt is játszhatjuk majd elsőként PC-n, később majd konzolokon.
Mozgásban a Tails of Iron 2 - Whiskers of Winter
gp A folytatásban északról érkezik a fenyegetés egy fosztogató denevérsereg képében.
Egyre nagyobb a balhé a Helldivers II körül
gp Úgy tűnik, hogy egyre több sötét felhő kezd gyűlni a játék körül a Sony döntése miatt.
Hamarosan indul a SERUM korai hozzáférése PC-n
gp A belső nézetes túlélőjáték premierje május végétől lesz elérhető.
Senua's Saga: Hellblade II - Íme a végleges gépigény
gp A folytatás megjelenéséig kicsivel több mint két hetet kell már csak várnunk.
Ilyen lesz a SteamWorld Heist II
gp A folytatás a tervek szerint a nyár folyamán, pontosabban augusztus elején érkezik.
Az Apple megszerezné a klubvilágbajnokság közvetítési jogait
ph A vállalat ezért irgalmatlan pénzt fizetne a FIFA-nak, és ezzel rajzolná át az online streaming platformok háborújában a frontvonalakat.