Már jóval az Apple iPad érkezése előtt is hallani lehetett olyan pletykákat, hogy az Android alapú internettáblák mellett a RIM is előrukkol majd saját ajánlatával, mely elsősorban az üzleti réteg igényeit lesz hivatott kielégíteni. Ashok Kumar, a Rodman & Renshaw piaci elemzője szerint az eredetileg 2011 elejére tervezett 7 hüvelykes kijelzővel felszerelt BlackBerry tábla már az idei év végén piacra kerülhet, méghozzá két beépített kamerával, melyek közül az egyik videóhívások lebonyolítását is lehetővé teszi. Az üzleti világ számára egyre fontosabb videó-konferenciák elérést az Apple internettáblája egyelőre nem teszi lehetővé, mely az elemző szerint az 1 GHz-es Marvell Armada 610 köré épített BlackBerry internettábla komoly stratégiai előnye lehet, ráadásul a 1080p felbontású HD videók és 3D játékok támogatása szélesebb vásárlóközönség számára is vonzó ajánlat lehet majd. Az év végén persze már az Android 3.0 rendszer is támogatni fogja a 854x480 képpont feletti kijelzőket, illetve addigra a Nokia és az Intel által fejlesztett MeeGo platform is rendelkezésre áll majd, így a RIM internettábla multimédia és online szolgáltatások termén is igen fejlett ajánlatokkal kell, hogy ringbe szálljon
Azóta történt
-
Újabb videón a BlackBerry OS 6.0
Ezúttal ismét a RIM árult el néhány újabb részletet a még ebben a negyedévben kiadásra kerülő új operációs rendszerről.
Hír 7
-
Ballmer: Windows 7 internettáblák még idén
A Microsoft első embere szerint még ebben az évben piacra kerülnek az első Windows 7 asztali operációs rendszer köré épített internettáblák is.
Hír 65
-
BlackBerry Bold 9870: OS 6.0 és QWERTY
Érintőkijelző helyett teljes QWERTY gombsort kapott a BlackBerry OS 6.0 alapokon nyugvó Bold 9870.
Hír 10
-
Csak ráncfelvarrás lesz a BlackBerry OS 6?
Az új böngésző és multimédiás csomag mellett csak kisebb ráncfelvarrásokkal kecsegtet a RIM új operációs rendszere.
Hír 15
Hirdetés
Percről percre
it A jelentések szerint az USA hosszú idő után döntött, és visszavonta a Huawei kapcsán kiadott exportlicencet az Inteltől és a Qualcommtól. Ez mindegyik félnek nagy probléma lehet.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
Kompakt AIO-k Thermalright recept szerint
ph A gyártó pozicionálható kijelzővel szállított üdvöskéjét variálható világítással vagy anélkül egyaránt választhatjuk.
The Witcher 3 REDkit - Megjelenési dátumot kapott a modszerkesztő
gp Nemsokára még egyszerűbb lesz extra tartalmakat gyártani a játékhoz.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Jogász topic
- Bestbuy játékok
- Kötelező BIOS frissítéssel orvosolná a Core CPU-k stabilitási gondját az Intel
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Autós topik
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- OLED TV topic
- Kecskemét és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Vicces képek
- Több stúdiót is bezár költségcsökkentésként a Microsoft Xbox részlege
- További aktív témák...