ET News: a Samsung lesz az Apple OLED panelek elsőszámú beszállítója

Nem szokta nyilvánosságra hozni partnerei listáját az Apple, ám ha a pletykákkal egy időben valamelyik beszállító bővíteni kezdi gyártósorait, az jelzésértékű lehet. Pár hete számoltunk be arról, egyelőre pletykák alapján, hogy a tervek szerint az LG és a Samsung szállítja majd a 2018-as iPhone modellek új, hajlított OLED paneljeit, és a két óriás együttesen 15 billió wont fektet be annak érdekében, hogy gyáraik elegendő kapacitással rendelkezzenek megfelelő mennyiség előállításához. A koreai ET News úgy tudja egészen friss, belsős információk alapján, hogy az Apple és a Samsung megegyezése már nagyon közel van, és a Galaxy készülékek gyártója 8-9 billió wont fog a gyártósorok és szükséges felszerelések bővítésére elkölteni, amiből 3-4 billió esik 2016-ra, a többi pedig a jövő évre.

A Tab S2 9.7 pixelelrendezése elég érdekes
A Samsung Galaxy Tab S2 Super AMOLED pixeljei egészen magas fényerőn is képesek világítani

Az állítólag közel álló megegyezés az ET News szerint a Samsungot az Apple első számú OLED panel beszállítójává teszi. A gyártó nemcsak az Apple várható megrendeléseinek, hanem a Galaxy mobilok és más gyártók igényeinek kielégítésére is bővítéseket tervez kijelzőgyáraiban, további 1 billió won értékben. A hajlítható OLED panelek előnye a jobb strapabíráson túl például vékonyságukban rejlik, de a kitűnő kontrasztarányt és betekintési szögeket sem szabad elfelejteni, a Samsung pedig egyes körülmények között a 800 nites fényerőt is elérte, hogy a napfény alatti használat se legyen gond.

Azóta történt

Hirdetés