Erősödött az Apple készülékeinek részesedése az üzleti szektorban

Az Apple évente ad ki modellfrissítést a korábbi termékekhez, a mostani új ciklusba tartozó eszközök pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a cupertinóiak némi erősödést generáljanak az üzleti szegmensben. A kimutatások a szeptemberrel záruló negyedévre vonatkoznak. A Good's Mobility Index riportja szerint 2015 harmadik három hónapjában a vállalati szektorban aktivált eszközök 66 százaléka iOS-t futtatott, ami 2 százalékos erősödést jelent. Az Android részesedése ezzel szemben 32-ről 31 százalékra, a Windowsé pedig 3-ról 2 százalékra csökkent.


[+]

Ugyancsak örömteli, legalábbis az Apple számára, az iPad helyzete, hiszen az aktiválások 71 százaléka az almás cég táblagépéről történt, ez pedig 7 százalékos növekedést jelent a júniusban mért 64 százalékhoz képest. Az androidos táblagépek piaci szelete itt is negatív irányba mozdult, hiszen három hónap alatt 25-ről 21 százalékra esett vissza, és a windowsos szerkezetek sem teljesítettek jól, 11-ről 8 százalékra esett vissza a részesedésük. Az iOS rendszer a közszférában (83 százalék), a pénzügyi szolgáltatásokban (77 százalék), a biztosításban (68 százalék), valamint az oktatásban (77 százalék) teljesít még kiválóan, az Android pedig a technológiai (52 százalék) és közlekedési (50 százalék) témák esetén vezeti a listákat.

Előzmények

Hirdetés